Ahogy korábban már utaltam rá, bizony megéri vigyázó szemeinket Pesten kívülre vetni. Az áprilisi debreceni buli után most a baZOOka segítségével Szolnokra látogatunk. Május 10-én immáron második alkalommal szentelnek egy teljes estét a mélyebb drum and bass-nek. “Viszonylag korán, 15 évesen ragadott magával a drum and bass partyk világa.”– meséli Ézsiás Koppány, a szolnoki illetőségű…Folytatás “Vidéki bulikörkép: Szolnok”

Ha most jelenne meg egy The Future Sounds of Budapest-szerű válogatás, halálbiztos, hogy MVRK lenne az egyik húzóneve, aki szerencsére nemcsak termékeny producer, hanem aktív DJ és a Fraktal Sound egyik alapembere is. Kétségtelen, hogy a zenéivel eddig is sokat mesélt magáról, ám most eljött a pillanat, hogy közelebbről is megismerjük Kövér Márkot, napjaink egyik…Folytatás “MVRK: “Ebbe bele lehet bolondulni!” (vágatlan verzió+mix)”

2017. április 30-án az Amoss duóban érkezett a The Hive Budapest meghívására. Fergeteges buli volt, azóta is sokan emlegetjük. Előtte pedig érdekes eszmecserébe bonyolódtunk, melyben többek közt szóba került, hogy mi köze egymáshoz a heavy metálnak és a drum and bass-nek, ki is az az Amos, mi a helyzet a várva várt albummal, illetve hogy…Folytatás “Amoss interjú: “Egosimi helyett haladjunk!” (vágatlan verzió)”