HLZ interjú: “Amit holnap is megtehetsz, azzal ne molyolj ma!”

Kategóriák Interjú, Zene

2019 minden bizonnyal kiemelt szerepet kap HLZ zenei pályafutásában. Mivel most pénteken Szolnokon lép föl, amire már össze is pattintott egy remek ajánlót, úgy gondoltam, ideje közelebbről is megismernünk őt. Íme, a színfalak mögötti olasz mester, akiről tengernyi érdekesség fog kiderülni az alábbiakban. 

Hogyan jellemeznéd a jelenlegi lelkiállapotodat?

Jelen pillanatban abszolút nyugis vagyok. Most érkeztem vissza egy 10 napos pihenésből.

Jártál-e már valaha Magyarországon? 

Igen, néhány éve jártam egyszer Budapesten. Valóban gyönyörű város!

Mit tudsz a hazánkról? 

Mondjuk úgy, hogy fél szemmel követem a nálatok zajló politikai eseményeket, amelyeknek bizonyos elemei az én szülőhazámban, Olaszországban is megfigyelhetők.

Gratulálok az Eternal című, rég várt EP-dhez! Ez az első szóló megjelenésen a Metalheadzen, ráadásul a grafikát kedves barátod és földid, ArpXP készítette. Valódi műremek az egész. Mi az az 5 szó, ami eszedbe jut az EP kapcsán?

Időtlen, sötét, újjászületés, utazás és bölcsesség. Rendkívül fontos lépcsőfok ez a karrieremben, és a föntebb említett szavak mind jelen vannak ebben az anyagban. Most ezt tartom a legjobb és legérettebb projektemnek.

Mit csináltál éppen, amikor kiderült, hogy az a megjelenés össze fog jönni? Hogyan történt egész pontosan? 

Ezt egy lépcsőzetes folyamatnak kell elképzelni, így őszintén szólva igazából lövésem nincs, mit csináltam akkor, amikor ez az egész kisült. Azt viszont bizton állítom, hogy az “Eternal” volt az utolsó lökés arra, hogy ebből bizony ‘Headz-megjelenés lesz. Ez egyben az utolsó zeném is volt erre a cuccra. Természetesen rengeteg hívást bonyolítottunk Goldie-val, aki ugye híres a korai reggeli telefonálásról, haha. Mindig baromi üdítő hallani, hogy mennyire lelkes és kreatív.

A te életedbe mi hoz örökkévalóságot? (Eternal — örökké tartó) 

Egyértelműen az, amikor a szintimen mindenféle fura zenékkel gépészkedek.

Mi a legfontosabb rejtett emléked? (“Hidden Memory”)

Ezek az emlékek igazából azok, amelyekre az emberi agy képtelen emlékezni, így erre nem fogok tudni pontos választ adni. Azt hozzáteszem, hogy maga a cím a valaha volt legvalóságosabb álmom nyomán született. Egy előző életből? Egy másik dimenzióból? Nem tudom, de rohadtul bizarr élmény volt.

Mint Manduria büszke lokálpatriótája, hogyan mutatnád be a szülőfölded? 

Igazán szerencsés vagyok, hogy ott cseperedtem, csodálatos hely. Persze megvannak a maga gondjai, de a kristálytiszta vízű strandok és a szőlőskertek mindenért kárpótolnak. Ráadásul az emberek is nagyon barátságosak.

Milyen az olasz dnb-színtér? Olaszországban is aktívan játszottál? 

Én úgy látom, jelenleg kimondottan egészséges, hiszen olyan tehetséges producereink vannak, mint  Kiril, Was A Be, Neve, ArpXP, Synthetics és még sokan mások. A klubhelyzet azért nem ennyire rózsás, mondjuk, hogy elmegy, de lehetne sokkal jobb is. Zenét írni még otthon kezdtem, és szervezősködtem is.

Pontosan mi vitt téged egészen Londonig 2007-ben? 

A hétéves milánói tartózkodásom után döntöttem London mellett; mind magánéleti, mind zenei okokból. Fogalmazzunk úgy, hogy ez már akkor is egy régebb óta dédelgetett terv volt.

Milyeen volt az angliai új életed kezdete? Miket tapasztaltál? Milyen munkáid voltak a zenézés előtt? A Costáról olvastam, ők nem lopták be magukat a szívedbe. 

Rengeteg melóm volt. A Costában is dolgoztam, jól tudod — ők az a kávés cég, akiknek bűnrossz a presszókávéjuk, hahaha. Az aztán egy igazán szopó meló volt! Utána egy Notting Hill-i étteremben dolgoztam három évig, és azt imádtam. Sok móka, kacagás és pia folyt. A londoni beilleszkedésem nem volt para, hiszen előtte hosszabb ideig Milánóban laktam, és szerintem az utóbbi jelentősen stresszesebb. Egyszerűen imádom a brit fővárost, és egyelőre megunni sem tudtam.

Köztudottan jó szakács vagy. Vicces módon már több DJ (például Robyn Chaos, Dieselboy és Ed Rush) is arról mesélt nekem, hogy érdekli őket a konyhaművészet. Mit gondolsz, mitől ennyire elterjedt hobbi ez a köreitekben? 

Maga a folyamat egészen hasonlatos a zeneíráshoz: szeretet, jóféle hozzávalók és türelem kell, no meg jó adag kreativitás is.

A művészneved egy korábbi művésznevedből, a “Hellraizer”-ből jön. Ezt anno azért cserélted le, mert gyakran összekevertek téged Lynx egykori alkotótársával, “Hellrazor”-rel. Valójában honnét ered ez az egész? 

A HLZ a Hellraizer-ből képzett betűszó. A figura egy ’80-as évekbeli híres horrorfilm szereplőjét takarja, akinek szögek álltak ki a fejéből. Abban az időszakban ugyanis még eléggé elborult dnb-t játszottam, úgyhogy ideális választásnak bizonyult.

A polgári neved Emilio Dimitri, kissé szlávos hangzású. Véletlen egybeesés volna, vagy neked is Kirilhez hasonló a származásod? (Kiril macedón.) 

Ez puszta véletlen. A vezetéknevem érdekes módon görög, ugyanis Dél-Olaszország annak idején görög gyarmat volt, Magna Grecia néven.  Dimitri az egyik leggyakoribb név Görögországban, ráadásul Apulia (Puglia), ahonnét származom, Görögország közvetlen szomszédságában van.

Miért van ennyire kiemelt szerepe az életedben a Peer Pressure kiadónak?

Egyrészt mert két nagyon kedves barátom, Facing Jinx és Philth kiadójáról van szó. Másrészt mert a náluk megjelent zenéim ösztönöztek arra, hogy új fejezetet nyissak a zenei pályafutásomban.

“Aki a békéről prédikál, az nincs békében”, hangzik el a “No Peace” című zenédben, amely egy  Charles Bukowski-idézet. Számodra mi hoz békét? És mi hozhatna békét a világnak? 

A zenefabrikálás varázslatos, számomra ez a lehető legbékésebb tevékenység. Egy ismerős zenetanár mondta egyszer: “A zene ereje abban áll, hogyha szörnyen érzed magad, akkor szomorú darab kerül ki a kezeid közül, viszont utána jobban fogod érezni magadat.”. Persze ez sok más érzéssel kapcsolatban is működik, de ez a mondat nagyon megragadt a fejemben. Mi hozhatna békét a világnak? Az emberiség öntudatra ébredése.

A közügyekben is igen aktív szerepet vállalsz, amelyet nagyon nagyra tartok és imádok. Például a minap védelmedbe vetted  Greta Thunberget, kiállsz a Brexit és a rasszizmus ellen (ez utóbbi okán egy hónapra le is tiltott a Facebook), egyértelműen szembe helyezkedsz mindenféle radikális nézettel, legyen az bárhol a világban. Szerinted miért fontos, hogy egy művész ennyire egyértelmű véleményt alkosson ezekben a kérdésekben? 

Gyűlölöm, amikor olyanokat hallok, hogy “te csak maradj a zenénél!”. Mi zenészként egyben világpolgárok is vagyunk, és én személy szerint sokkal hasznosabbnak tartom, hogy ezekről a témákról cseréljünk eszmét, minthogy az Instára toljam föl az életem képeit. Ahogy Tom Morello fogalmazott: “A zene vagy támogatja a status quo-t, vagy éppen kóstolgatja azt.”.

Arról is olvastam, hogy a jobb füledre nem hallasz tökéletesen. Hogyan birkózol meg ezzel a mindennapokban? Mit tanácsolsz ennek kapcsán? 

Szerencsére azért nem annyira vészes a szitu. Az emberi agy annyira tökéletes mű, hogy dacára annak, hogy a jobb fülemmel valóban nem teljesen hallok bizonyos magas frekvenciákat, ez teljesen kiegyenlítődik, amikor mindkét fülemet használom. Csak akkor érzékelem a különbséget, ha letakarom a bal fülem. Szóval ha séta közben akarsz beszélni hozzám, maradj a bal oldalamon. Irtó fontos, hogy ez a gond elkerülhető, szóval kérlek, hogy vegyetek egyénre szabott füldugót! Ez legalább olyan fontos dolog, mint az, hogy milyen cuccok vannak a stúdiótokban!

Mi az, ami nem köztudott rólad? 

A zeneírás előtt félprofi röplabdázó voltam.

Pár éve alkotói válságban voltál. Mi segített ezen átlendülni? 

Az, hogy pánikolás nélkül elfogadtam a helyzetet. Elfogadtam, hogy eltarthat pár hónapig… vagy akár sok hónapig is. Tinikorom kedvenc lemezét hallgattam például, de ezt leszámítva nem volt különösebb megküzdési stratégiám. Türelemmel kell lenni, hagyni, hogy a zene visszatérjen hozzád.

Tulajdonképpen mi is az a “Falafel tune”?

Imádom a falafelt! Ez a cím egy épp alakulóban lévő zenét takar, a sok elfeledett közül az egyiket. Azért neveztem el így, mert aznap ettem életem egyik legfrankóbb falafel szendvicsét.

Mi a legnagyobb bók, amit valaha kaptál? 

Számomra az, ha mások azt mondják, hogy a  zeném inspirálja őket, akár zenében, akár más művészeti ágakban. Ez tök jóleső dolog, ténylegesen azt jelenti, hogy képes voltam valami maradandót adni az embereknek.

Mit tartasz a legjelentősebb eredményednek? 

Egyértelműen a Metalheadz-megjelenést, hiszen ez a kedvenc kiadóm, és rendkívül megtisztelő számomra, hogy így én is részese lehetek.

Milyen tehetség birtokában szeretnél lenni leginkább? 

Bárcsak tudnék hangszeren játszani! Jó a hallásom, de sajnos valahogy erre sosem voltam képes. Tuti, hogy a billentyűsök szerepelnének a listám elején.

Legnagyobb meglepetésemre, semmit nem találtam arról, hogy miért léptél ki a Need for Mirrors-ból. Gyanítom, hogy ez érzékeny téma, de azért megosztanád velünk az okait?

Jó élmény volt, de egy idő után már egyikünknek sem volt komfortos. Mindketten elkezdtünk távolodni egymástól. Az utózönge nem valami pozitív, de ez van. Jó volt anno NFM-ként zenéket jegyezni, de jelen pillanatban azt érzem, hogy a művészi karrierem csúcspontján vagyok.

Mi a mottód?

Ez persze inkább vicc, de aránylag gyakran mondogatom. “Amit holnap is megtehetsz, azzal ne molyolj ma!”. Így élünk mi, olaszok.

Köszönöm szépen, Emilio, és találkozzunk pénteken Szolnokon!


Az est fényét emeli még Gamma, a Spinline és a Fraktal Sound egyik atyja, GreenHellKopernik és Str. A beugró 23 óráig ezerötszáz, utána kétezer — ha viszont aznap van a szülinapod, a személyid fölmutatásával ingyen mehetsz be.

Találkozzunk tehát november 8-án, péntek este tízkor a szolnoki Siesta klubban!

The English version can be found here.

Ha tetszett, amit olvastál, bátran kattints az “Osztom” gombra, illetve ha nem szeretnél lemaradni a további érdekességekről sem, kövess a következő platformokon: FacebookInstagramTwitter és Mixcloud.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük