Missin, vagyis Djordje Jeremic, a fiatal, feltörekvő szerb producer nevét mindenképpen jegyezzük meg, mert sokat fogunk még hallani róla! A védjegyévé vált sötét, mély, némiképp depressziós, ám mégis vastag, fülbemászó és harmonikus hangzása idejekorán fölkeltette a The Hive Budapest érdeklődését is. A harmadik szülinapjuk meglepetésvendége volt tavaly szeptemberben, most azonban már nem titok, hogy ő lesz a március 21-ei buli kiemelt vendége.
Azt már teljesen biztosan tudjuk, hogy vakmeleg új zenékkel tűzdelt szettre számíthatunk. Most viszont megnézhetjük/-hallgathatjuk azt az öt zenét, amelyek biztosan helyet kapnak Missin válogatásában.
“1. Misanthrop – Turbine
Minden szettemet ezzel kezdem, nagyon szeretem a hangulatát. Ráadásul megfelelően föl is készíti az embereket az elkövetkezőkre, miközben egyszerre ad pár sóhajtásnyi időt és megfogja a figyelmüket.
2. Levela – Gas Mask
Igazából ez igaz erre is, hahaha… Az igazat megvallva, sosem volt még olyan, hogy ne játszottam volna le egy buliban. Imádom szőröstül-bőröstül. Dupladrophoz is nagyszerű, miközben kissé lágyítja az előző zenékben fölépült vicsorgást.
3. dBridge – dB vs 45King
Ezzel általában kicsit összezavarom a népeket. Ad egy kis teret és levegőt ez a zene, lehet lazítani, ugyanakkor mégis éberen tartja a figyelmet.
4. Limited – Buss It
Hát ez, na igen! Ez igazából mindig működik, fölrobban tőle a tánctér minden egyes alkalommal. Ez az a zene, amelyik mindig rewindot érdemel.
5. Workforce – Your Moves
Noha valódi kincsnek tartom, nem túl gyakran pörgetem ezt a számot. Teljesen rajta vagyok, amióta csak kijött. Egyáltalán nem untat, pedig valahogy nem erre számítanál. Igazi kis minimál prüntyögés, amire kiválóan lehet mozogni. Bár likvid, de annyira teli van jó energiákkal, hogy imádom!
Kedvcsinálóként még annyit, hogy a buliban fogom először lejátszani egy vadiúj 4/4 zenémet. Óriási örömmel tölt el, hogy a 4/4 elindult a trenddé válás útján a dnb-ben is. Számomra ez azért ennyire fontos, mert technós háttérből jövök, és mindig is szerettem volna, ha ez valahogyan teret kap a zenéimben.”
A hazai mezőnyt képviseli: MVRK, Optic4l Vibes, Phazer, Horns, a Filth Company és Cronik. Az Early Bee belépők még 2.000 Ft-ért elérhetőek, de csak a készlet erejéig. utána egységesen 2.500 Ft-ba kerülnek, a buli napján is. De akár meg is nyerheted: rövidesen nyereményjáték indul, figyeld az eseményt! Bee there! 🐝
The English version can be found here.
Ha tetszett, amit olvastál, bátran kattints az “Osztom” gombra, illetve ha nem szeretnél lemaradni a további érdekességekről sem, kövess a következő platformokon: Facebook, Instagram, Twitter és Mixcloud.