Missin, vagyis Djordje Jeremic, a fiatal, feltörekvő szerb producer nevét mindenképpen jegyezzük meg, mert sokat fogunk még hallani róla! A védjegyévé vált sötét, mély, némiképp depressziós, ám mégis vastag, fülbemászó és harmonikus hangzása idejekorán fölkeltette a The Hive Budapest érdeklődését is. A harmadik szülinapjuk meglepetésvendége volt tavaly szeptemberben, most azonban már nem titok, hogy ő lesz a március 21-ei buli kiemelt vendége.
Folytatás "Buliajánló: Missin @ The Hive: Missin"Buunshin, a drum and bass legújabb és egyik legizgalmasabb üdvöskéje rövidesen Budapestre látogat. A The Hive Budapest jóvoltából volt alkalmam meglesni, milyen zenékkel készül a november 29-ei parádéra. Nézzük, mikre számíthatunk!
Folytatás "Buliajánló: Buunshin @ The Hive: Buunshin"Debrecen és Szolnok után most Vas megyébe látogatunk. Október 12-én, szombaton az “Artical Session Invites The Hive” elnevezésű buli okán remegnek majd a Nádasdy-vár falai.
Folytatás "Vidéki bulikörkép: Sárvár"Az év elején indult Fraktal Sound egy rendkívül izgalmas projekt, ezt korábban már megénekeltem. Most jött el annak az ideje, hogy a The Hive Budapest is vendégül lássa a kiadó alapítóit. 2019. július 26-án, pénteken Fraktal Sound Takeover a Dürer kertben — a különleges alkalom különleges ajánlót kíván!
Folytatás "Buliajánló: Katame_The Hive: Fraktal Sound Takeover"2017. április 30-án az Amoss duóban érkezett a The Hive Budapest meghívására. Fergeteges buli volt, azóta is sokan emlegetjük. Előtte pedig érdekes eszmecserébe bonyolódtunk, melyben többek közt szóba került, hogy mi köze egymáshoz a heavy metálnak és a drum and bass-nek, ki is az az Amos, mi a helyzet a várva várt albummal, illetve hogy…Folytatás “Amoss interjú: “Egosimi helyett haladjunk!” (vágatlan verzió)”
A Bass Camp jóvoltából karácsony után máris volt alkalmunk bulikázni egy jót! Jay Fairbrass, vagyis J:Kenzo stílusosan eklektikus szettjét imádtuk. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mennyire nyílt és kedves lélek.
Folytatás "J:Kenzo: “Még mindig fiatal dzsungelistának érzem magam” (vágatlan verzió)"Pont a tűzijáték előtti napon sikerült elcsípni Damian Higginst, vagyis Dieselboy művész urat. Dacára a kissé megrendült egészségének, kedélyesen elcsevegtünk többek közt a főzésről, az amerikai elnökválasztásról csakúgy, mint a DJ-zés és a producerség viszonyáról
Folytatás "Dieselboy: „Nincs igazi célja, csak egoviagra!” (vágatlan verzió)"Robyn Chaos, a sötétebb drum and bass száguldó nagykövete májusban nálunk terápiázott egy kiadósat. Előtte végignéztünk néhány „férfias” témát, úgy mint a zene, a menedzselés és az üzlet, de szóba került egy sor „női” téma is, például az öregedés, a gyerekvállalás, a főzés, a kertészkedés vagy a festészet
Folytatás "Robyn Chaos interjú: “Mama Chaos-ként szeretnék egyensúlyt teremteni” (vágatlan verzió)"Mefjus, a techy drum and bass osztrák rombolója nemrég Budapesten járt. A szettje előtt megindítóan őszintén mesélt magáról és a világáról
Folytatás "Mefjus: “Ha jó, játszd le kétszer!” (vágatlan verzió)"Alex Banks, az EZ Rollers lelke nemrég egy parédés oldskool szettel örvendeztetett meg bennünket a NinjaBlade-sorozat keretében. Unortodox performasza után hasonló vehemenciával vetette bele magát az interjúba, amely már akkor elkezdődött, amikor még nem is
Folytatás "EZ Rollers interjú: „A mai neuro már diszkózene” (vágatlan verzió)"