A Bass Camp jóvoltából karácsony után máris volt alkalmunk bulikázni egy jót! Jay Fairbrass, vagyis J:Kenzo stílusosan eklektikus szettjét imádtuk. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mennyire nyílt és kedves lélek.
Először jársz nálunk, ugye?
Igen, pontosan. DJ Redhot haveromtól viszont rengeteg jót hallottam az októberi Bass Camp buliról.
Van azért bármiféle sztereotípia a fejedben velünk és az országunkkal kapcsolatban?
Nem kimondottan. Az egyik barátom, DJ Madd magyar, nagyon jó arc, ő asszem, elég jó referencia. (nevet)
Az első albumod 2012-ben jött ki. Tervezel-e mostanában egy újabbal előrukkolni?
Igen, volt már szó róla, tolom magam előtt már egy ideje, pusztán azért, mert mostanában inkább single-öket hozok ki különböző kiadóknál. Ezt az utat járom immáron két éve, de lesz újabb album, csak az ideje kétséges. Ki tudja? Inkább előbb, mint később.
A másik kérdés pedig a “hol”? Melyik kiadóval számolsz?
Valószínűleg az Artikal lesz a befutó, hiszen az a sajátom, de sose tudni. Attól függ, milyen zenék lesznek akkor, meg hogy más kiadók érdeklődnek-e. Hajlok arra, hogy kiadjam a kezemből a projektet, amennyiben teljes egészében tolnák, akkor tőlem akár más is megjelentetheti. (nevet) Viszont az Artikal mellett azért fontos érv, hogy ott a teljes kontroll a kezemben van.
Ha már a kiadókról esik szó: mi történt a korábbi kiadóddal, a Soul Shakerz-zel?
Ez egy úgynevezett P&D biznisz volt, aminek a lényege az, hogy a művész odaadja a zenét, minden mást a cég intéz. Sajnos én rosszul választottam, rendesen lehúztak. A 7-es számú vinilmegjelenés volt az utolsó, Heny G remixelte a Conqueror című számomat, a másik oldalon pedig a Hardo Bread című saját zenéje van — no, ebből egy rohadt vasat nem láttunk… Abban az időben kezdtem el a Tempával dolgozni, aztán egyszer csak ott termett az Artikal, amit Mosaix-szal hoztunk létre. Ez egyben a Soul Shakerz végét és az Artikal kezdetét is jelentette, mindezt csupán egyetlen év leforgása alatt (mosolyog), ami persze azért para, mert rengeteget dolgoztam a Soul Shakerz-zel is, de muszáj volt elengedni.
Mi volt az Artikal indításának pontos oka?
Akkortájt a BBC-vel dolgoztam, a 1Xtrán ment Mistajam műsora, a “Daily Dose of Dubstep”, és ahhoz készítettem mixeket, így rengeteg jó zeném volt kéznél. Kéthetente iszonyatos mennyiségű jó zenéhez jutottam hozzá, amiket a nagyobb kiadók, mint a Tempa, a Deep Medi vagy a Tectonic nem akart kiadni, hiszen a saját művészeiket tolták. Hozzám meg ömlött a csupa jó cucc a feltörekvő srácoktól, amelyek szerintem már kiadásra érettek voltak. Nélkülük valószínűleg sosem fogtam volna újra kiadóalapításba, megmaradtam volna producernek. Kimondottan szeretem mások alkotásait kiadni, az egész koncepciót imádom, legyen az az artwork, a zene vagy a háttérsztori. Jó érzés fölkarolni őket; én hiszek abban, hogy mi az által, hogy teret biztosítunk nekik, szintén ezt tesszük az Artikalnál.
Pontosan ezt kaptad a mentorodtól, Youngstától. 🙂
Igen, egyértelműen. (mosolyog) Azt kapod, amit adsz. Én is akkor csöppentem bele a kiadásba, amikor őt megismertem… és az is DJ Madd-den keresztül futott (nevet)… ő volt a kapocs köztünk. Annyira abszurd, hogy én most itt vagyok… (nevet)
Tudod, mi magyarok mindenütt ott vagyunk. 🙂
Hát igen. Madd volt az összekötő köztem és Youngsta közt. Visszatérve az eredeti kérdésedre: igen, Youngsta pontosan ebben segített nekem. Én úgy indultam, hogy fogta a zenéimet, és nagyobb platformról szélesebb közönség elé tárta őket.
Szerinted ma hol tartanál a segítsége nélkül?
Tuti, hogy ma is ebben pörögnék, igazából az a kérdés, hogy mennyire komolyan. Hajtós, nyomulós fajta vagyok. Ha imádom a zenét, a producerkedést és a DJ-zést, akkor megállíthatatlanul megyek előre. Hogy milyen szinten lennék? Nem tudom. Baromi sok barátom volt akkoriban is a nagy kiadóknál, így akár az ő segítségükkel is megtörténhetett volna az áttörés. De Youngstával ez tök más. Szoros barátság van köztünk magánemberként és zeneileg is. A hájp nélkül, amit ő adott a zenéimnek, hát ez elég nehéz kérdés… valószínűleg megteremtettem volna magamnak valahogyan (nevet), de hogy ezzel bejutottam volna-e a Tempa soraiba, azt nem tudom.
Mi a helyzet a másik kiadóddal? (Lion Charge Records). 2013-ban alakult, csak egy évvel az Artikal után.
Igen, az ok igazából ugyanaz: túl sok jó zeném volt, amit kár lett volna veszni hagyni. Az, hogy különválasztottam a két kiadót, személyes okokból fakad: szerintem jobb, ha tudod, mire számíthatsz, amikor látsz egy adott nevet. Ez a határvonal mondjuk már nem olyan éles, hiszen most már simán ki lehet hozni mindenféle tempójú anyagokat, de az én fejemben ez anno még máshogyan állt össze. Az Artikalnál vinil és digitális megjelenés is van, míg — bár alapvetően nem ez volt a szándékom — a Lion Charge a lemezgyűjtők kiadójává vált. Elsősorban azért, mert kizárólag bakelittel variálunk, újfajta dubbal, egy kicsit amolyan futurisztikus, de valójában inkább a gyökerekhez visszanyúló. A maximális egyszerűségre törekszem: fehér címke pecséttel, és ennyi. Az első lemez csak 200 példányban jött ki, és percek alatt el is kelt az összes… Pedig valójában csak amolyan megmártózásnak szántam, hogy lássam, hogy megy, érdekli-e ez embereket egyáltalán. Úgy tűnik, sikerült egy űrt betölteni, hiszen a nagy dubkiadók mellett senki nem foglalkozik valódi dubmixekkel, ami ugyan még mindig dubstep, de tulajdonképpen egyben a legszéle is.
Miért ennyire fontos számodra a bakelit?
Mert ezen nőttem föl. (nevet) Nem bírok meglenni nélküle. Számomra ez minden formátum csúcsa: hangzás, kinézet, de igazából minden szempontjából. Nem tudod kézbe venni se a letöltést, se a streamet, az artworköt is max csak a képernyőn tudod megnézni. Míg ha vinilt vásárolsz, egy egész kis történet kerekedik: mikor vetted, milyen boltokba ugrottál be, milyen bulikon pörgetted, na meg maga a grafika is. Keresgélsz a lemeztáskádban, eszedbe jut a borító színe… minden részletnek sztorija van. Pont ezért szerettem volna, ha az ifjabb generációk is megtapasztalják ezt, mert akkoriban az volt a mondás, hogy a vinilnek meg vannak számlálva a napjai. Nem volt már szavatossága, nem vették, de tulajdonképpen most is ez a helyzet sajnos. Noha mostanában úgy tűnik, hogy a bakeliteladás éppenhogy növekszik Angliában, ami igaz, csak ez az undergroundot továbbra sem érinti sajnos. Viszont azt egyértelműen jelzi, hogy a vinil népszerűsége növekszik. A gyűjtők miatt egyre több újranyomás van — szerintem ez príma, és remélem, hogy előbb-utóbb hatással lesz az underground műfajokra is. Úgy gondolom, hogy a “Vinil a végső megoldás”. (nevet)
Igyekszem annyit kísérletezni a bakelittel, amennyit csak lehetséges. Persze DJ-zés szempontjából ez ma már nem egyszerű, hiszen alig találni jól belött dj-setupot rendes lemezjátszókkal, pontosan hangosított cuccot, a jó hangmérnök meg pláne ritka kincs. Sokan közülük még életükben nem fogtak lemezt a kezükben. Minden elismerésem a DJ cimboráimé: Maláé, Pinch-é, Viveké, Kahn&Neek-é és Compáé, akik továbbra is kitartanak a vinil mellett, de azért jó pár horrorsztorijuk is van. (nevet) Minden héten így lépnek föl, és valahogy meg is oldják, de mindig történik valami: ugráló tűk, földelési problémák, teljesen lerohadt lemezjátszók, úgyhogy őszinte tiszteletem! Számomra a ma esti buli például nem működne, hiszen a 130-as garage cuccoktól, a 140-es dubstepen át a drum and bass-ig mindenféle lesz, és nem minden jött ki lemezen vagy dubplate-en. Imádom az efféle tempókon átívelő utazásokat, miért is ne vonnám be mindet a szettembe?
Tervezed a Sound Control projekt folytatását?
Igen, már a zene is kész van a gépemen. Majd a megfelelő időben ki is jön. Direkt nem szeretném túltolni ezt a kiadásosdit most, a szcénának ezen része meglehetősen telített. Rengeteg zene kerül piacra nap mint nap, így én erről most lepörögtem. És a megfelelő zenére is kellett azért várnom.
A produceri pályafutásod meglehetősen későn, 26 éves korodban kezdődött. Mivel foglalkoztál előtte?
14 éves korom óta minden hétvégén, megállás nélkül zenézek. (nevet) De persze akkoriban még nem ebből éltem. Vegyes melóim voltak: megfordultam az építőiparban — itt amúgy még mindig érintve vagyok –, a kereskedelemben és a vállalatirányításban is. A zene azonban mindvégig jelen volt, sosem engedtem el. Pedig voltak olyan időszakok, amikor szándékoztam, de mindig visszakúszott hozzám valahogy… (nevet) Meglehetősen hosszú nász volt ez, főleg ha a mai gyerekeket vesszük alapul: villámgyors karriert futnak be. 17-18 évesen írnak egy jó zenét, majd beutazzák a világot. Én békében vagyok ezzel, de jobban örülök annak a fajta lassúságnak, ahogyan az én dolgaim alakultak. Pont ennek köszönhetően tudom ma megbecsülni mindazt, amit elértem. Nehezen tudnám elképzelni az életemet zene nélkül, de a producerkedés valóban elég későn jött. Igazából az volt az oka, hogy nem volt se számítógépem, se szoftveres tudásom, és senki nem volt körülöttem, aki terelgetni tudott volna egy kicsit. Ráadásul a DJ-zés mindig is sokkal jobban érdekelt. Régebben rengeteg műfajt játszottam a szülővárosom egyik bárjában: likvid drum and bass-t, r’n’b-t, hiphopot, reggae-t, soult, funky-t. Aztán egyszer csak a semmiből beköszöntött a zeneírás, bevezettek a Cubase és a Reason rejtelmeibe. Autodidakta módon belevetettem magamat, félelmetesen sok órát töltöttem azzal, hogy a fejemben visszhangzó dallamot vissza tudjam adni. Bizony kellett idő, amíg tényleg az lett a végeredmény, amit szerettem volna hallani.
A DJ-zés és a zeneírás nem automatikusan következnek egymásból. Miért döntöttél mégis úgy, hogy kipróbálod magad az utóbbiban is?
Irtó sok ötlet keringett a fejemben, amiket szerettem volna használni, meg rengeteg minta. Imádok kísérletezni. Ráadásul szerettem volna a szcéna vérkeringésébe is bekapcsolódni, épp abban az időben áldozott le a grime csillaga, a dubstepé meg emelkedőben volt (2003-4 körülről beszélünk). Nagyon éreztem én ezt, érdekes hangzások, dallamok, féltempós ütemek, grime ütemek — én ezekből táplálkozom. Kipróbáltam a producerséget, és bejött. Sok DJ kipróbálja ugyan, de egyáltalán nem élvezi. Nálam épp ellenkezőleg: imádom az alkotói munkát, és megtanultam benne alaposan elmélyülni.
Apukád bakelitőrült, így számodra a zene teljesen természetes velejárója az életnek. A gyerekkorodat a filmek, a harcművészetek és a foci határozták meg. Mi érdekelt még ezeken kívül?
Igazából az összes fölsorolt. (nevet) Foci, Bruce Lee filmek nézése és a harcművészetek. Ha választanom kellene, a muay thai-t és a kickboxot nevezném meg, bár nagyon kiskoromban még taekwondóztam is. Az akciófilmek és a scifik érdekeltek, asszem, ez a zenémen is érezhető. A filmzenék mindig is inspiráltak.
Ez azt jelenti, hogy tervezel is filmzenét írni?
Igen, imádnék, arra várok, hogy megérkezzen a megfelelő ember a megfelelő ajánlattal. (nevet)
Tényleg? Valóban imádnám, azt hiszem, egyedit tudnék hozzáadni a filmekhez vagy tévéműsorokhoz. De ez is a kapcsolatokon múlik, őszintén szólva, mivel relatíve könnyen lehet jó pénzhez jutni belőle, így mindenki erre törekszik. (nevet)
Bergi (szervező): Ha egy sci-fi regényt vagy filmet kellene választanod, amihez zenét komponálnál, melyikre esne a választásod?
(nevet) A Csillagok háborújára, természetesen. Mindenki, aki ismer engem, tudja, miért.
B: De melyik részre?
Van egy zene a hatodik rész (A jedi visszatér) végén, ahol Darth Vader és Luke az uralkodó előtt harcolnak. Igazán komor jelenet, mindketten talpig feketében vannak, a zene is nagyon érzelmes. Kábé másfél perc az egész, de teljesen előrevetíti, hogy mi fog történni.
Végül, de nem utolsósorban: rezidens MC is voltál! 🙂
(hangosan fölröhög) Neeeeee… bámulatos, hogy ezt is kiderítetted.
A Garage Nation rezidense voltál 1999 és 2000 között.
Így van. Lényegében mindenki DJ volt, így hiány volt az MC-kből. Vallásos áhítattal hallgattam MC GQ-t és Juiceman-t, ők voltak a példaképeim. Aztán mikrofont ragadtam, írtam pár szöveget is… ráadásul elég mély a hangom, valószínűleg valahogy így kezdődhetett ez. Nem szövegláda voltam, inkább hangulatfelelős, és igazából ez volt az erősségem is: sokkal inkább voltam egyfajta szertartásmester, mint rímekben beszélő MC, habár próbálkoztam a masszívabb szövegeléssel is. Írtam hiphop- és rapbetéteket is, de valahogy nem én voltam, nem éreztem magam jól benne. Ma már egyértelműen a zenézést választanám, de 1997 és 2001 között valóban az MC-zés állt nálam az első helyen.
Pillanatnyilag kik a kedvenc MC-id?
GQ, természetesen. Na és SP, az egyik legjobb MC, akit valaha hallottam! Ő aztán tényleg tudja, hogy kell ezt tolni, érti, hogy miről szól ez az egész. MC-ként… (nevet) úgy tűnik, még mindig MC-ként tekintek magamra… szóval ex-MC-ként pontosan tudom, mit szeretnék hallani, és ő abszolút azt nyújtja. Ő, Conrad, GQ, Moose — a jungle MC-ket általában bírom.
Láttam, milyen édes a kisfiad. 🙂
Igen, épp négyéves. Imádja a zenét, de persze még nem tudni, hogy a jövőben foglalkozik-e majd vele. Ha igen, nagyon boldog leszek, de akkor is oké, ha nem. Apukám engem sem befolyásolt, engedte, hogy azt csináljam, amihez kedvem van. Én meg pont annyira beleszerettem a zenébe, mint ő.
A kisfiad szereti a zenét?
Hogyne, igencsak. Van saját kis szintije, és hogy, hogy nem, a mély basszushangok foglalják le — ahogyan azt egy jó fiúnak illik.
A művészneved honnan ered?
A Kenzo a japán kultúra iránti rajongásom hozadéka. Mindig is érdekeltek a szamurájok, a Kenzo pedig egy erősen harcos név. A japán nyelvben a Kenzo kanji azt jelenti: “létrehozni, építeni”, nos, én pontosan ezt teszem a zenében.
Említetted, hogy játszottál likvid drum and bass-t. Végül miért fordultál mégis a dubstep felé?
Temérdek likvidet vásároltam akkoriban (kb. 2003-ban), mert nagyon bejött az a hangzás. Ezzel egy időben viszont vettem már a dubstepeket is. De dBridge China Blue-ja ma is az egyik kedvencem. Vagy Alix Perez Dubrock-ja. Számtalan Liquid V és Metalheadz-megjelenés — óriási rajongójuk vagyok! Igazából sose hagytam abba a dnb-lemezek vásárlását; még mindig fiatal dzsungelistának érzem magamat. A gond amúgy az volt, hogy mikor dnb-t írtam, akkor még nem értettem annyira a törtekhez, mint most, és egyszerűen nem fért a fejembe, hogy kell ügyesen használni őket. Szeretem annyira a drum and bass-t, hogy tudjam, amiket én írtam, azok bizony nem hangzottak jól, és nem is voltam büszke rájuk. A dubstep puszta kísérletezésként indult, nekem is, másnak is, ott könnyebben megtaláltam a hangomat, teljesen más volt az egész. Nem volt elvárás a hangzással kapcsolatban, azt tetted, amihez épp kedved volt.
No és jelenleg mi az álmod?
(nevet) A jövő évi Bass Campen játszani!
Nagyszerű, akkor ott! 🙂
Ha tetszett, amit olvastál, kövess itt!
Fotók: Soós Bertalan — Lefotózlak!