Mefjus, a techy drum and bass osztrák rombolója nemrég Budapesten járt. A szettje előtt megindítóan őszintén mesélt magáról és a világáról
Mi az első dolog, ami eszedbe jut Magyarország kapcsán?
Természetesen azonnal Budapest villan be, elsősorban a várost kettészelő Duna miatt. Linzből származom, nálunk is hasonlóan fest a város. Jártam már nálatok párszor, imádom az itteni építészetet. Sokban hasonlít a bécsihez, így meglehetősen otthonos érzetet kelt bennem.
A bulikat megelőzően is volt alkalmad nálunk járni?
Igen, azt hiszem, Sopronban jártam. A nagybátyámat kísértem egy dirtbike versenyre, olyan tízéves lehettem, tehát a ’90-es évek derekán. Ez volt az első olyan alkalom, amikor már tudatában voltam annak, hogy Magyarországon vagyok, és részt is vettem az eseményekben. Lehet, hogy a szüleim korábban is áthoztak már, de arra sajnos nem emlékszem.
Honnét ered a művészneved?
A keresztnevem Martin, a családom így „Mat”-nak hívott. A bátyám korábban deszkás volt, cseh haverjai voltak, meg egy orosz srác is. Hallották a becenevem, és azt hitték, „Matthew” (Máté) vagyok, ebből ferdült tovább a Mefjus. Nagyjából 15-16 éves voltam akkoriban, pont a zenézés kezdődött nálam, így művésznévnek pláne bevált.
Értem, tehát egyfajta félreértelmezésről beszélünk. És mi a helyzet a Mephistóval?
Nos, két elektronikus, de nem drum and bass megjelenésem volt azon a néven, hogy ne zavarjam össze a népeket. Ugyanazt a nevet semmi szín alatt nem akartam használni, de formailag hasonló. Ráadásul kellően sötét. (nevet) Ezt nem sokan tudják amúgy, szóval köszi!
Van még bármi, amit nem mondtál el az Emulation kapcsán?
Éppenséggel akad egy dolog, amit még senkinek nem meséltem. Amikor elkezdtem az album koncepciójával foglalkozni, épp Angliában tartózkodtam Paul InsideInfo-val. Pár szám már készen is volt, és tisztában voltam azzal is, hogy zeneileg milyen irányba szeretném vinni az egészet. Viszont címet még nem találtam hozzá. Épp Paulnál voltam, amikor is az akkori ügynöke, egy Shakira nevű tündéri lány szintén velünk lógott. Pusztán általánosságban beszélgettünk arról, hogy mi a címadás menete, honnan inspirálódunk és így tovább. Nekem úgy rémlik, ő volt az első, aki fölvetette ez az „emulation” (utánzás) témát – pontosan szavakba öntve azt, amire én gondoltam. Ez volt az első megcsillanása az ügynek, nagyjából 3 éve.
Említetted korábban, hogy az album munkálatai testileg és lelkileg egyaránt a végső határaidig toltak.
Valóban… Fizikai értelemben: volt néhány olyan buli, ahol majdnem leestem a színpadról, vagy egyértelműen stressz okozta pánikrohamaim voltak. Ráadásul rendkívül egészségtelenül éltem, kurva sokat cigiztem, nem ettem normálisan, nem aludtam eleget, nem hagytam pihenést magamnak. Ez volt az a pont, ahol a testem benyújtotta a számlát. Új-Zélandon jártam éppen, ami ugye egy hosszú repülőút. Épp befejeztem az albumot, kivettem két szabadnapot, aztán egyik este Wellingtonban léptem föl, nagyon jól ment, ittunk egy picit, és mentünk tovább Christchurch felé. Nos, itt már a szó legszorosabb értelmében nem tudtam fölkelni az ágyból. Totálisan készen voltam. Csak annyit tudtam biztosan, hogy aznap én nem fogok tudni játszani. Egyszerűen képtelen voltam! Ez volt az első sárga lap, muszáj volt kivennem öt további napot a turnéból, ami segített is. Később volt egy Fabric-buli, ahol majdnem meghaltam… Szóval láttam, hogy muszáj lesz gyökeresen változtatnom. Pszichés oldalról tekintve pedig szerintem maga az albumkészítés igen megterhelő, főleg, ha épp az elsőben vagy benne. Lövésed nincs, hogy működnek a dolgok, mennyi időre van szükséged, hogyan zajlik a folyamat. Számonként írd meg, vagy egyszerre az összeset? Egy raklap új dolog, amikkel sose találkoztál még. Ráadásul én profi önparáztató vagyok: a lehető legjobb eredmény érdekében durva nyomást gyakorlok saját magamra. Ezredszer hallgatva már könnyű elbizonytalanodni, hogy valóban jó-e az a zene. Sokáig azon szorongtam, hogy újból pánikrohamot kapok buli közben. Miközben se a buliszervezőket, se a rajongókat, se saját magamat nem akarom cserben hagyni. Ördögi kör.
Pszichés oldalról tekintve pedig szerintem maga az albumkészítés igen megterhelő, főleg, ha épp az elsőben vagy benne. Lövésed nincs, hogy működnek a dolgok, mennyi időre van szükséged, hogyan zajlik a folyamat. Számonként írd meg, vagy egyszerre az összeset? Egy raklap új dolog, amikkel sose találkoztál még. Ráadásul én profi önparáztató vagyok: a lehető legjobb eredmény érdekében durva nyomást gyakorlok saját magamra. Ezredszer hallgatva már könnyű elbizonytalanodni, hogy valóban jó-e az a zene. Sokáig azon szorongtam, hogy újból pánikrohamot kapok buli közben. Miközben se a buliszervezőket, se a rajongókat, se saját magamat nem akarom cserben hagyni. Ördögi kör.
22-es csapdája. „Csak” egy pánikrohamod volt?
Nem, több is. Megtanultam kezelni és az is segít, hogy másokkal tudok beszélni róla. Nagyon meglepődnél, hogy mennyi DJ jár hasonló cipőben a színtéren. Így egyszerűbb beszélni, sztorikat megosztani – mindenki máshogy birkózik meg vele, de már az is hasznos, hogy tudunk róla beszélni. Elhangoznak a jó tanácsok a kikapcsolódás meg az egészséges életmód fontosságáról – részben ezért raktam le a cigit.
Tehát a te esetedben arról beszélünk, hogy a tökéletességet hajszolod.
Igen. A pszichés gondokért ez tehető felelőssé. A lehetőségeimhez mérten a legjobbat szeretném nyújtani, ahogy említettem is az imént. Így túl nagy nyomást teszek magamra… még most is. Kéne mellém valaki, aki alkalomadtán szól, hogy: „igen, Martin, ez most már jó így, na húzzál a vérbe pihenni, foglalkozzál mással!” (nevet)
Vajon hogyan tudnád magadat tréningezni arra, hogy ezt a visszajelzést saját magadnak adhasd meg, hogy így könnyebben tudjál lepörögni?
Hát pontosan erről van szó! Ha van egy rossz szokásod, mondjuk nem szeretsz a szennyeseddel bíbelődni, egy idő után elfogynak a tiszta ruháid, üres a szekrényed, na ekkor tudni fogod, hogy rá kell venned magadat a mosásra. Ugyanez van a zenéléssel. Ha sokáig kotlasz egy számon, képtelen vagy befejezni, csak foncsírozod hónapokon át, akkor muszáj hátralépned és beismerned, hogy már semmit nem tudsz hozzátenni az égvilágon. Készen van, vége! Vagy bejön, vagy nem!
Mi a helyzet a kreatív elme legádázabb ellenségével, az alkotói válsággal?
Nálam ez úgy megy, hogyha nincs is ihletem zenét írni, egy csomó mindennel tudok haladni: megírhatom a snare-t, a kicket, egyéb apróságokat. Rendbe lehet tenni a stúdiót, a Cubase-t is. Én akkor is írok, ha épp válságban vagyok, aztán belepakolom a cuccokat egy mappába, és csak később foglalkozom velük. Snare-t írni nem valami kreatív ügylet, persze létfontosságú, így minden alkalommal bele kell vágni, mintegy rutinszerűen. Lehet, hogy miután megcsinálom ezt a favágást, eszembe jut valami nagyszerű ötlet; ez többször is megesett már.
A hiphop iránti köztudott rajongásod mellett a rock és a heavy metál is a kedvenceid közé tartozik. Úgy tűnik, bírod a gyors, húzós zenéket. 🙂
Manapság már nem vagyok valami kifinomult hallgatója sajnos. A bátyám miatt a Kornnal kezdtem, ez volt az első kalandozásom a rock világába. Később kissé mélyebbre ástam, hogy lássam, ők honnét indultak, így eljutottam a Metallicáig, majd jött a The Doors. Azt hiszem, a Metallica volt a legkeményebb, nálam itt húzódik a határ. Egy korábbi szobatársam imádta a dallamos death metált, (nevet) csíptem, a dallamok nagyon bejöttek, de amint elkezdtek hörögni, rájöttem, hogy ez azért távol áll tőlem. Imádtam a régi RHCP-t is. Igénylem, hogy a zenéhez szöveg is társuljon, ezért kedvelem a hiphopot is.
Ha a szöveg ennyire fontos számodra, hogyhogy alig adsz ki vokálos zenét?
Igen, tudom, ez elég fura. (nevet) Amikor otthon vagyok, egyfolytában hiphopot hallgatok, így amikor a d’n’b-re kerül sor, már kimondottan frissítő érzés, hogy nem hallok mellé vokált. Fura, de van benne ráció. Egyfajta különös szimbiózis ez: otthon nincs d’n’b, csak hiphop, a stúdióban viszont pont fordítva. Elismerem, ha jó énekessel találkozom, de őszintén szólva, számomra a drum and bass már így is túl sok infó: túl hangos, túl gyors, túl sok elemből áll. Ha még énekest is pakolunk rá, az végképp durva, nem?
Azért te is kipróbáltad magadat benne. 🙂
Igen, és büszke is vagyok ezekre a számokra. Imádok a vokalistákkal dolgozni, Zoéval különösen flottul ment. De ez nekem olyan, mint a zenei érés egy fázisa. Egyszer lenn, egyszer fenn – a zenében is így megy ez. Néha van ének a zenédben, néha nincs.
Nálad a többség nemvokálos, nem a dallamaidról vagy híres.
Nem, egyáltalán nem. De attól még szeretem ám! A saját ízlésemnek a techesebb d’n’b jobban bejön, mint a lélekkel teli. Talán az energiája miatt, vagy lehet, hogy az én technikai hátterem miatt, ugyanis programozó voltam annak idején, így szeretem a technikás, összetett dolgokat.
Igaz-e az, hogyha nem zenélnél, akkor még mindig programoznál és/vagy nyelvet tanulnál? Ha igen, melyiket?
Abszolúte! Azt hiszem, az oroszt választanám. A szüleim az egykori Szovjetúnióban éltek a ’80-as években. Apukám Csernobiltól nem messze dolgozott. 1983-ban kezdett, a tesóm egy évre rá született, így még ő is élt ott. 1986-ban következett be a katasztrófa, ezután a szüleim a hazatelepülés mellett döntöttek. Ők egy picit még mindig beszélnek oroszul, nekem eléggé bejön ez a nyelv! Ha oroszul tudsz, akkor a szláv nyelveket is érteni fogod nagyjából.
Ráadásul szép dallamos, mint az olasz.
Úgy van, úgy van! Pár hónapot Spanyolországban éltem az előző munkám miatt. Bámulatos, milyen gyorsan lehet megtanulni egy nyelvet, ha valóban használjuk a mindennapokban. A nyelvtanulás szerintem rohadt jó.
Akkor tervezel is belefogni mostanában?
Ez azért egy jelentős elköteleződés. Amennyire én tudom, anyanyelvűekkel kell beszélned ahhoz, hogy rendesen elsajátítsd (nem, nem – Évi) – hogy elkapd a nyelv vibe-ját. (nevet) Ha egyszer Oroszországba költöznék… talán majd egyszer, ha lesz egy kis szabadidőm, nem is tudom.
Aha, szóval tervezed kicsit szabadságolni magadat?
(nevet) Remélhetőleg nem! Ha egy DJ/producernek szabadideje van, az azt jelenti, hogy nem stúdiózik és nem dolgozik elég keményen, szerintem. Ha elkészülök egy EP-vel, egy single-lel vagy egy albummal, akkor teljesen rendjén van, hogy kiveszek egy kis szabit. De most épp beborít a sok zene, folyton a stúdióban akarok lenni, ez egy kimondottan izgalmas időszak. Remélem, nem is leszek munkanélküli, mert most meg aztán különösen élvezem a melót. (nevet) Aztán sose tudni!
Miken dolgozol manapság?
Picit még korai beszélni ezekről… nem is mondhatok túl sokat. Két zenét fejeztem be most Phace-szel, egy single-t a Neosignalnál, illetve Emperor és én lassan befejezzük a „Hello World, Part 2”-t. Kollabok és két remix is lesz rajta. Rengeteg egyéb projekten is dolgozom, de azokról most sajnos nem nyilatkozhatok.
A linzi életed kapcsán valóban igaz ez? „Már nincs egy barátom se, egy kapcsolatom se. Fölkelek, megreggelizek és megyek dolgozni. Hétfőtől csütörtökig stúdiózom, péntektől vasárnapig turnézom.” Meglehetősen lehangolónak tűnik.
(nevet) Nem, ennyire nem rossz a helyzet! Igazából ezt teljesen szarkasztikusan értettem, de azt hiszem, a riporter nem értette. Bár van benne némi igazság, nem tagadom. A barátaim, akikkel fölnőttem, az enyémtől nagyon különböző ritmusban élnek. Minden csütörtökön összejön a 10-12 fős keménymag. Vannak már köztünk apukák is, mindenféle hivatásokkal: ügyvédek, mérnökök, mégis mind tud időt szakítani erre a találkozóra! Este héttől szánnak két órát arra, hogy találkozzanak, iszogassanak, nevessenek. Minden egyes héten találkoznak, én meg örülök, ha évente háromszor odaérek! A csütörtök nekem abból a szempontból is macerás, hogy az az utolsó napom a turnézás előtt. Igyekszem mindent befejezni a stúdióban, általában este tízig dolgozom. A 7 órai kezdés értelemszerűen korai nekem. Persze tökre hiányoznak ezek a találkozók! Igazából én erre céloztam: ugyan vannak barátaim, de óriási meló találkoznom velük. A szcénából is sok a haverom: Paul InsideInfo lett az egyik legjobb barátom. Számomra ő különösen fontos, mert amikor arról van szó, hogy lehangolt vagyok egy zene miatt, ő tűpontosan tudja, miről beszélek.
Önmagad legszigorúbb főnökének tűnsz; még a barátaid kedvéért sem állsz le.
Igen… Pedig becsszó próbálok, de annyira szenvedélyesen imádok zenét írni! Ha nem fejezem be, vagy legalábbis nem teszek játszhatóvá egy számot a hétvége előtt, akkor már csak hétfőn lesz alkalmam visszatérni rá. Könnyen lehet, hogy addigra elfelejtem, mit is akartam csinálni. A barátaimhoz csak este 10 után tudnék becsatlakozni, ami meg már nekik késő. Pedig anyukám is azt mondja, hogy időt kell szánnom rájuk, és teljes mértékig igazat adok neki. De ha imádod, amit csinálsz, akkor képtelen vagy objektíven tekinteni rá.
Viszont anyukádnak igaza van.
Tudom. Neki mindig! Most már a stúdióban is szoktam ám lazítani. Kiugrom egy fél órára, néha futok is egy kicsit.
Hűűű, te is futó vagy?
Fél éve hagytam abba a dohányzást, és szó szerint már másnap nagyon megfáztam. Talán most van először olyan, hogy nem folyik az orrom. Korábban képes voltam intenzívebben edzeni, minden nap vagy minden másnap. De amióta ilyen ramatyul vagyok, esélyem sincs rá. Most már ez is a következő heti teendőlistám részévé vált. (nevet) Nem megbetegedni és újrakezdeni a futást.
Egyszer azt mondtad, hogy a gyökereidet szeretted volna megmutatni a Contemporary (Kortárs) EP-vel. Mennyire fontosak számodra ezek, bármilyen szempontból is?
Zenei szempontból ez volt az első alkalom, hogy kiadtam egy féltempós trekket Mefjusként. A címválasztással azt a gondolatot szerettem volna elültetni a közönség fejében, hogy máshogyan is hozzá lehet állni a dolgokhoz, van modernebb megközelítése is a műfajnak. Ez most elég seggfej kijelentésnek tűnhet, hogy én modern d’n’b-ben utazom, de nem is erre céloztam, inkább úgy általában a technológiára.Igaz, ez az egyik olyan EP, amit most egy hangyányit máshogyan készítenék el, mind producerileg, mind tartalmilag. Ez azonban az EP-k sajátossága: egy életszakaszt örökítenek meg.
Hiszen akkor te az és olyan voltál.
Pontosan. Abszolút helyes, igen.
Az első lemezed, ami igazán megfogott, az a Block Control volt a Noisiától, még 2005-ből. Milyen érzés ma egy bulin játszani velük?
Mindannyiszor kurva nagy öröm, akármikor is találkozom velük. És ezt gondosan el is mondom nekik. (nevet) Még mindig kissé fura, közben meg isteni is, hogy ilyen tehetséges és csodás emberekkel beszélhetek. Producerség terén minden a kisujjukban van, mondjuk nem is csoda az ő múltjukkal. Saját kiadót alapítottak, tudják, mi a téma. Saját vállalatot építettek föl, alkalmazottaik vannak. Számomra maximális példaképek, hogy milyen sokra viheted a tech alműfaján belül, ezért is nézek föl rájuk. Eddig mindent tökéletesen teljesítettek. Ráadásul szuperinspriáló arcok! Elég csak beszélgetni a zenéről Nickkel vagy Thijszal, azonnal rohannál is haza zenét írni.
Rajtuk kívül még kikre nézel föl a zeneiparban?
Rengeteg emberre. Természetesen Phace-re és Emperorra, velük időközben szoros barátságba is kerültünk. Nemcsak remek arcok, hanem döbbenetesen jó producerek is! Jó, ha olyanok vannak körülötted, akik értik, miben vagy – nem elsősorban a közös nyelvre gondolok, hanem a zenei ízlésre és a hozzáállásra. Ivy Lab szintúgy, jó srácok nagyon, fényesen tehetséges producerek remek kisugárzással; imádom az egész bandát!
Emlékszem, egyszer dumáltam Sabre-rel, aki az Ivy Lab harmada. Szerintem olyan három és fél éve lehetett. Kötetlenül dumáltunk a hiphopról egy sör mellett egy amszterdami backstage-ben. Azt hiszem, fogalma nem volt róla, hogy én is foglalkozom vele, így elmeséltem neki egy projektötletemet: instrumentális hiphop, csak a móka kedvéért. Erre mondta, hogy ők is ebben vannak Ivy Labként. Asszem, ez lehetett az első alkalom, hogy hallottam erről beszélni, ma pedig már kapható az album! Sikeres, imádom, nagyon bejövős! Csodás ismerni ezeket az embereket, látni, ahogyan mennek előre, a motivációjukat, mozgatórugóikat.
Azóta mi történt ezzel a projekteddel?
Most már nem akarom kiadni, dehogyis. (nevet) Halott ügy. Pedig még mindig rajta vagyok a melón, de ha most kiadnám, akkor joggal mondanák, hogy másoltam, azt meg végképp nem szeretném. Temérdek olyan zeném van, ami nem pénzügyi sikerre van ítélve. Funkminták, egy kis Mefjus dob, másfél percben. Nyúlfarknyi kis darabok. Nem tudom még… Egyelőre most minden energiámat az új d’n’b foglalja le. Lehet, hogy egy nap azért kiadom ezeket is, ingyen letöltésként.
Van más efféle mellékprojekted is?
Nem igazán. Egy kicsit foglalkozom hirdetésekkel meg mastereléssel is, de csupán ennyi fér bele a szabadidőmbe. Most ez utóbbi foglal le, örülök is neki. De az én napom is csak 24 órából áll! (nevet)
Hat évig játszottál jazztrombitán – tudsz még más hangszeren is, vagy tervezed-e, hogy megtanulsz?
Nem, nem igazán. Autodidakta módon fogtam bele a gitártanulásba. Most már három akkordot tudok lefogni. Váltani köztük viszont nemigen tudok – túl kevés ujjam van. (nevet) 1%-nyi zongoratudással bírok nagyjából: tudom, hol vannak azok a billentyűk, amelyekre szükségem van, és valamelyest értek az akkordmenethez is. Az albumhoz amúgy vettem egy másik trombitát is és egy számban használtam is, de azóta se nyúltam hozzá. Szóval talán egyszer csak. A gond az, hogy ez a hangszer monofonikus, tehát egy hangot képes kiadni, ami könnyen unalmassá válik. Elég sokszor kell rögzítened ahhoz, hogy zenekari hangzása legyen, ráadásul rohadt hangos is. Füldugót kellett használnom a fölvételkor, a szomszédaimnak aztán igazán nem akarok az idegein táncolni. Néha azon kapom magam a stúdióban, hogy mennyi eszköz van, amiket ezer éve nem használtam. Lehet, hogy évente kellene minimum egy nap, amikor csak a kütyükkel baszakodok.
Paul InsideInfo szerint: „Martin teste a következő alkotórészekből áll: 80% rántotthús, 10% sör and 10% kávé.” Igaz ez?
Igen, meglehetősen. (nevet) Minden pénteken eszem rántott húst, mindig ugyanabban az étteremben. Minden alkalommal küldök is egy fotót a kajámról Paulnak, ha már volt arca ezt leírni rólam; fölhatalmazva érzem magamat! (nevet) Korábban ez úgy nézett ki, hogy 70% hús, 10% cigi, és aztán a sör meg a kávé. De sikerült változtatnom.
Pillanatnyilag milyen lelkiállapotban vagy?
Általánosságban véve picit fáradt vagyok. Holnap is játszanom kell, ami egy kicsit meeh, mert itt most egy csomó jó arc van, akikkel szeretnék dumálni meg iszogatni, így viszont játszom, aztán alvás. Ettől eltekintve viszont nem azon pörög az agyam, hogy melyik zenémmel mikorra kell készen lennem. Van egy Dropbox mappám 35 ötlettel, és már látok néhány változtatnivalót velük kapcsolatban. Összességében tehát jól vagyok, de akad tennivalóm bőven.
Még a haloványka esélyét sem látom annak, hogy pihenjél.
Nem, hát látod, milyen vagyok, pörgök egyhuzamban. Így megy ez. Vettem egy Playstationt, azzal játszom esténként, ha hazaérek a stúdióból. Szórakázom egy órát, az nagyjából lehiggaszt.
Meg talán a futás.
Igen, határozottan. Kardiózni, friss levegőt szívni, mindenképpen. Tavaly már jól ment: nagyjából 10 km-t futottam, kábé egy óra alatt, majd utána mentem bulizni! Imádtam, prímán éreztem magam, lezuhanyoztam, jót ettem, és lehetett haladni veretni. Aztán jött ez a makacs megfázás… na meg a tavalyi idóta nyár, borzalmas forróság volt. Semmi kedvem nem volt futni abban a hőségben. Aztán már nem szoktam vissza rá, ez elég tré. Te félmaratonista vagy, jól ismered a runner’s high intézményét. A létező legjobb érzés, nagyon hiányzik!
Hogyan képzeled a tökéletes boldogságot?
Csomószor föltettem már magamnak ezt a kérdést, de igazából nem tudom. Nagyban attól függ, miben lakozik a motivációd és az elismertséged… Őrült jó lenne ezt az egész vallásháborús szarságot eltakarítani az útból, ez az egyik álmom minden szempontból. Anyukám teológiát hallgatott, így ő képben van. Fundamentalista, amit én tiszteletben tartok ateista létemre is. Sokat beszélgetünk ezekről. A vallás szerintem mindig fájdalmat és szenvedést okoz, ez pontosan az ellenkezője annak, amit az emberek állítanak, hiszen azt mondják, a békéjüket lelik meg ez által. De túl sok támadás (és vér) tapad mindehhez.
Szerintem ennél azért összetettebb. Inkább az egyházakról beszélünk, mint a vallásokról, azt hiszem.
Persze, igen, összetettebb. De ha ezen túl tudnánk lépni, minden szépen menne a maga útján.
Ha egy dolgot megváltoztathatnál magaddal kapcsolatban, mi volna az?
Hamarabb tenném le a bagót. Vagy hamarabb kezdenék egészségesen élni. Valószínűleg a te szüleid is olyanokkal jönnek, hogy: „Törődj magaddal! Ha megöregszel, bánni fogod, hogy nem hamarabb tetted!” Nagyjából egy éve érzem, mennyire igazuk van, jobban oda is figyelek már arra, amit mondanak.
Mi a mottód?
“If it’s nice, play it twice!” (Ha jó, játszd le kétszer!) Igazából Phace-től csórtam. (nevet) Együtt léptünk föl, és picit mindig bosszantott, hogy egy csomó zenét ki kellett vennem a szettemből, mert ő már letolta. Aztán meggyőzött róla, hogy erre semmi szükség!
Mi a legnagyobb dolog, amit elértél eddig?
Ez is nézőpont kérdése, szerintem nem én vagyok hivatott ezt eldönteni. Arra mindenesetre büszke vagyok, hogy 25 éves koromra kiadtam egy albumot.
Mi a legfőbb ismertetőjeled?
Azt hiszem az, hogy rettentően tudok lelkesedni azokért a dolgokért, amelyek szenvedélyesen érdekelnek. Mások motiválásában is jó vagyok. Sulis koromban a sportok terén jeleskedtem benne, mindig legalább egy embert befűztem, hogy legyen a játszótársam.
Mikor vagy a legboldogabb?
A stúdióban akkor, amikor hátradőlve hallgatom a kész zenét, és semmit nem változtatnék rajta. Megvan a flow… kicsit még bólogatni is lehet rá. Baromi jó érzés, főleg annak tudatában, hogy mennyi munkaóra van benne. A magánéletemben pedig akkor, ha örömet tudok okozni, akár meglepetésekkel, akár úgy, hogy jó barátként állok mellettük.
Van bármi, ami nem köztudott rólad? Netán balkezes vagy? 🙂
(nevet) Balkezes vagyok… igaz, csak részben. Teniszezni és focizni is ballal szoktam. Kábé 3 és 5 éves korom közt még úgy tűnt, így is maradok – az anyukámtól örököltem, aki átszoktatott balkezes. Ám amikor végül írni kezdtem, az már jobbal indult, mindenféle szoktatás nélkül. Na jó, még valami. Ha a stúdiómról van szó, nagyon háklis vagyok: mindennek megvan a maga helye, ragyogó tisztaságnak kell uralkodnia. Na de mondjuk az autóm? Tökre leszarom! Szanaszét hevernek benne az üres flakonok.
:D Értem. Köszönöm, Martin!
Köszönöm, hogy megkerestél.
The UnCut English version can be found here.
Ha tetszett, amit olvastál, kattints ide a továbbiakért! 🙂
Köszi, Pozsonyi Photo!