Az e hasábokon korábban már alaposan bemutatott szolnoki baZOOka brigád most pénteken ünnepli fönnállásának 5. évfordulóját. Ennek örömére egy igazán bravúros bulit hoztak össze, amelynek húzóneve a legendás HLZ.
HLZ, azaz Emilio Dimitri, aki annak idején a Need for Mirrors tagja is volt, igen izgalmas és eredményes évet zár. Márciusban jött ki a “Luther” című EP-je a Dispatch-nél, ám az igazi bomba nemrégiben robbant: az “Eternity” EP-vel tette le a szóló névjegyét a Metalheadznél.
Magyarországi látogatásának örömére két meglepetéssel is szolgál nekünk.
Elsőként összeválogatta azt az öt zenét, amelyeket biztosan hallhatunk tőle pénteken. A második meglepetésért pedig figyeld ezt a honlapot, vagy kövesd ezt az oldalt!
Kemal & Rob Data (Konflict): Konspiracy
“Szabályosan sokkolt, amikor először hallottam ezt a zenét: a két dnb-mester mélyen alábecsült remekműve. Még mindig tisztán emlékszem arra a szent őrülettel teli vadászatra, ahogy kerestem ezt a zenét — hiszen akkor, Shazam híján, sokkal nehezebb volt beazonosítani ezeket a zenéket.
Fierce & Cause 4 Concern: Bermuda
Ha valaha megszületik a “melankolikus roller” nevű alműfaj, akkor az egészen biztosan ennek a gyönyörűséges zenének lesz köszönhető. Bennem az egyik kedvenc bandám, a The Cure-féle mélabút idézi föl.
Marcus Intalex & ST Files: Universe
Egy valódi klasszikus, csodás grafikával, amelyre örökké emlékezni fogunk. Egyértelműen ez az a szám, ami a keményebb hangzás felől a detroiti technóval átjárt dnb felé sodort. Intalex ennek (is) a mestere volt.
Rufige Kru: Sometime Sad Day
Ez pedig egy modern klasszikus, imádom! A kissé mostoha bánásmódot az időtlen vibe-ja fogja fölülírni. Egészen különleges helye van a szívemben, hiszen akkor hallottam először, amikor első ízben találkoztam Goldie-val. Rómában játszottam előtte, és örök élmény maradt, ahogy végigdumáltuk az éjszakát a zenével kapcsolatban. Azóta a kapcsolatom is különleges vele: elképesztően sok jó tanácsot és támogatást kaptam tőle az elmúlt években.
Usual Suspects: Tribute (A Personal Tribute to MC Kendo R.I.P) (2017 Remaster)
Egy másik Metalheadz-megjelenés; egyike azoknak, amelyeket bárcsak én írtam volna! Minden ízében elbűvölő: a húzása, a melódiái, a csodás vokálja. Még mindig rá tudok csodálkozni arra, hogy mennyire működik bulikban is, hiszen a fiatalok sorra jönnek oda hozzám, hogy mi ez, én pedig csak annyit tudok mondani, hogy “ez egy húszéves remek, haver!”.”
Az est fényét emeli még Gamma, a Spinline és a Fraktal Sound egyik atyja, GreenHell, Kopernik és Str. A beugró 23 óráig ezerötszáz, utána kétezer — ha viszont aznap van a szülinapod, a személyid fölmutatásával ingyen mehetsz be. November 7-éig van lehetőség jegyet nyerni is, ezen a linken lehet pályázni.
Találkozzunk tehát november 8-án, péntek este tízkor a szolnoki Siesta klubban!
The English version can be found here.
Ha tetszett, amit olvastál, bátran kattints az “Osztom” gombra, illetve ha nem szeretnél lemaradni a további érdekességekről sem, kövess a következő platformokon: Facebook, Instagram, Twitter és Mixcloud.