Buunshin, a drum and bass legújabb és egyik legizgalmasabb üdvöskéje rövidesen Budapestre látogat. A The Hive Budapest jóvoltából volt alkalmam meglesni, milyen zenékkel készül a november 29-ei parádéra. Nézzük, mikre számíthatunk!
“Összegyűjtöttem nektek néhány olyan zenét, amelyek számomra nagyon fontosak. Persze elég nehezen tudtam összeállítani, mert javarészt a saját kiadatlan zenéimet játszom a bulikban, de a nagy klasszikusok sem maradhatnak ki, természetesen. A mai túlpörgetett, ingergazdag világ ahhoz szoktatott bennünket, hogy folyton új zenéket keressünk, ám szerintem az alábbi zenék igazán megérdemlik, hogy egy kicsit tovább elidőzzünk náluk.
Silent Witness: Being Human
Muszáj volt ezzel kezdenem, mert ehhez kötődöm talán a legrégebben. Emlékszem, hogy épp annál a haveromnál időztem, aki bevitt a dnb-be. Nagyon rajta voltam azon, hogy rendesen megtanuljak keverni, így leültünk néhány órára ezzel a számmal, meg pár másikkal, és nyomtam. Az első bulim óta levehetetlen az USB-mről. Mixelés szempontjából még mindig frissnek hat, holott azért tényleg régi.
Noisia: Running Blind
Elképesztően sokszor hallottam már ezt a zenét, mégsem tudom megunni. Rendesen nyakon vág, és ma is ugyanannyira működik, mint anno, ami egészen hihetetlen érdeme a srácoknak. Hogy bulikban mennyire üt, az meg aztán külön durva. Libabőrös leszek, ha csak eszembe jut. Mind a mai napig ez minden idők kedvenc drum and bass trekkje számomra.
Disprove: When I See You
Ezt mindig is imádtam! Alapvetően nyers és vad, de az a hangulat, amit teremt, tök nyugodt, stílusos és összeszedett. A szám elrendezése sokféle keverési stílussal kompatibilis, ez által rengeteg kreatív lehetőséget adva a DJ-knek. A produceri pályafutásom kezdetén Disprove igazi inspirációt jelentett nekem, így mindenképpen itt a helye a listán.
Otira: Dread
Egy újabb csatlakozó, akivel mostanság estem szerelembe. Azért jön be, mert nagyon egyértelműen máshonnét közelít, mint ami a dnb-szcénára alapvetően jellemző, és én magam is ezt teszem a saját zenémben, ugyebár. Az efféle anyagok kimondottan inspirálnak újdonságok megírására, ráadásul szerintem a szetteket is dinamikusan tartják. A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket (egy bizonyos ponton legalábbis).
Mefjus: Sinkhole
Számomra ez a trekk rengeteg olyan művészi választást testesít meg, amelyek mellett én is kiállok, így ezeket a választásokat azzal is szeretném megvédeni, hogy annyit pörgetem ezt, amennyit csak tudom. Mostanság azon vagyok, hogy kevés hangból hozzam ki a legtöbbet, és véleményem szerint ez remek iskolapéldája ennek a törekvésnek. Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy nem kell mindig nagy fölvezetés a dropra, ettől nekem még különlegesebb ez a zene. Mondjuk inkább ne is folyjunk bele a dobokról való gépészkedésbe, mert akkor még minimum egy órát itt ülünk.”
A hazai brigádot képviseli MVRK, Horns, a The Filth Company, Cronik és Pein. A beugró elővételben kétezer (siess, már nem sok van!), utána kétezer-ötszáz lesz a helyszínen. Akár próbára teheted a szerencséd is, és november 28-án, este 8 óráig játszhatsz az ingyen páros belépőkért.
Találkozzunk tehát november 29-én, péntek este 11-től a Dürer Kertben! Bee there! 🐝
The English version can be found here.
Ha tetszett, amit olvastál, bátran kattints az “Osztom” gombra, illetve ha nem szeretnél lemaradni a további érdekességekről sem, kövess a következő platformokon: Facebook, Instagram, Twitter és Mixcloud.