2017. április 30-án az Amoss duóban érkezett a The Hive Budapest meghívására. Fergeteges buli volt, azóta is sokan emlegetjük. Előtte pedig érdekes eszmecserébe bonyolódtunk, melyben többek közt szóba került, hogy mi köze egymáshoz a heavy metálnak és a drum and bass-nek, ki is az az Amos, mi a helyzet a várva várt albummal, illetve hogy miért kell igenis beszélni a politikáról.
Igazából most jártok először Magyarországon, de Ferihegyen már sikerült landolnotok tavaly. (A nagyváradi Gigahertz fesztivál miatt.)
Andy: Igen, azt én nyertem meg. Pár órával hosszabbra nyúlt az itt-tartózkodásom, mint kellett volna. Romániából jöttem, jól éreztem magamat itt is, aztán szépen egy sör társaságában vártam pár órácskát. Most viszont végre a városból is láttam valamit — még ha sajnos keveset is.
James: Igaz, ami igaz, ez lesz a legrövidebb idő, amit egy buli alkalmával eltöltünk egy városban. Tíz körül érkeztünk, és 6-kor már úton leszünk. Gyors, ámde alapos meló! (nevet)
Mindenképp intenzív, ugyanakkor frankó is. Elég régóta vártunk titeket.
A: Reméljük is! Tulajdonképpen furcsa is, hogy miért csak ennyi idő elteltével értünk ide, hiszen rengetegen írtak ránk a buli részleteit firtatva. Pár hónapja az egyik podcastban említettük meg, hogy jövünk, így remélhetőleg régebbi rajongókkal is fogunk ma találkozni.
Teljesen biztos vagyok benne. Ráadásul két év óta ez az első közös nemzetközi fellépésetek is. Milyen gyakran játszotok együtt?
A: Legutóbb Svájcban volt erre példa, egy helyi szervező csapat jóvoltából. Ma épp azon merengtünk, hogy mennyire rég is volt ez már — miközben Angliában persze simán játszunk együtt.
Akkor miért nem teszitek gyakrabban?
A: Pedig imádnánk!
J: Szerintem ez inkább a szervezőkön múlik, ez egyfajta takarékoskodás, ami érthető. Így eldöntjük magunk közt, melyikünk vállalja ezt vagy azt a bulit.
A: Szerintem mindketten jobban szeretnénk mindig együtt föllépni, de ez igazából a költségektől függ. A drum and bass-ben óvatosan kell bánni a pénzzel, úgyhogy mindkettőnket elhívni meglehetősen kockázatos vállalkozás. Szóval megértjük ezt a szempontot is.
J: Ez csak nekünk jó móka, nekik nem föltétlen! (nevet)
Januárban találkoztam az M-Soul&S27 duóval: ők is ketten vannak, nem is zenélnek egymás nélkül. Mik a közös szettek előnyei?
J: (nevet) Nálam valószínűleg a folyóügyek: kimehetek a szett közben is, ha szólít a természet!
A: Egyszer játszottunk egy háromórás szettet a Vollkontaktban, Bécsben. Az első bulink volt, nagyon be akartunk vágódni — nos, James ez alatt minimum hatszor kúszott ki. (nevet) Amikor átadtam volna a pultot, nem volt sehol! Álltam a kezemben a fülessel, és vártam. Mára azonban biztosabb módszerrel készülünk: 3 számonként váltjuk egymást.
Igazából jobban érzem magam így, mint szólóban. 16 éves korunk óta játszunk együtt mindenféle zenekarokban, így számomra az Amoss is egy banda. Pedig az emberek általában drum and bass DJ vagy producer címkékkel illetnek, de érzésre ez tök más. Pont idefelé beszélgettünk arról, hogy az emberek nem viselnének Amoss pólót, ahogy te most azt a Pantera cuccot. Más a színtér dinamikája, és az is egy más tészta, ha külön játszunk. Most a valódi együvé tartozást, a csapatszellemet érzem, és számomra ez teljesen más szint, mint “csak úgy” DJ-zni. Az Amoss kéttagú, nem egy. Úgyhogy ma este úgy lépünk föl, ahogy kitaláltuk ezt a projektet. Ez az igazi Amoss, itt van mindkét srác, aki ezt a hangzást kialakította!
J: Lehet mellett és ellene érvelni is. Ha egymagad vagy, bármit föltehetsz. Ha ketten vagytok, akkor azért szórakoztatóbb: lehet nevetgélni, viccelődni, vagy akár beszélgetni is, miközben zenéztek. Ha bulizó lennék, tuti azt érezném, hogy na, ez baromi jó, hogy ők ott fönn jól érzik magukat. Sokkal inkább ez történjen, mint hogy egy zsémbes alak játsszon veretős zenéket. (nevet)
A: Annyiszor, de annyiszor megesett már, hogy elmentem megnézni valakit, és dögunalomba fulladt az egész. Valószínűleg a metálos múltam miatt tartom ezt különösen furának, mert egy koncerten ugye olyan műsort látsz, amit tényleg fellépésnek lehet nevezni. Aztán elmész egy buliba, ahol mindenki a DJ felé fordul, aminek igazából még jó oka sincsen, hiszen ő meg leginkább a CDJ-t bámulja, úgyhogy ebben én nem érzem az átütő energiát. Azonban ha egy rendes metálbandát nézel meg élőben, azért mész, hogy lásd őket élőben, valóban játszani.
J: Hacsak nem feketeöves vagy. Na jó, ha nem is az, de tényleg a zene miatt mész, és tudod, hogy mi jön be neked. Akkor tényleg az a bizonyos DJ vonzott oda, akiért odavagy, és aki tényleg jó zenéket fog pakolni. Ám ha olyan embereket viszek partyra, akik nincsenek a dnb-re kattanva, csak szépen bedobom őket a mélyvízbe, hát ők mindebből csak annyit fognak észlelni, hogy valami csávó vonaglik a pult mögött. (nevet) Most, hogy ketten vagyunk, kicsit látványosabb is, hogy miért vagyunk ott, passzolgatjuk a fülest, kacarászunk, dumálunk.
A: Imádom hallgatni, amit James játszik. Meglehetősen különböző az ízlésünk is, szerintem ebből a szempontból is jobb, ha ketten vagyunk. Tökre érdekel, miket rak, és ha épp nem én játszom, akkor is istenien érzem magam, ami remélhetőleg a többieket is bevonja a pörgésbe.
Mi a köztetek lévő ízlésbeli különbség?
J: Ezt nehéz megfogni. Tudom, hogy Andy inkább pörgős minimálzenéket szeret tolni, így azokat meghagyom neki. Én mostanában inkább olyan zenékkel játszadozom, amikből jobban kiszólnak a klasszikus breakek, tehát lényegében az oldschool drum and bass-szel szórakozom.
Minimálokkal szoktunk nyitni, és onnét építkezünk, a pillanatnyi hangulatunkhoz passzolóan.
A: A DJ-zésbeli különbség azért nem drámai köztünk. Ez jó eséllyel abból fakad, hogy már annyira régóta játszunk együtt, hogy egymást is befolyásoltuk bizonyos fokig.
Olyan régóta ismeritek egymást?
A: Aha.
J: Már több, mint 10 éve.
A: 11 vagy 12 lesz az. És a barátságunk kezdete után 2 évvel fogtunk bele az Amossba, így ha jól számolom, ez a kilencedik esztendőnk.
Ha már a heavy metált emlegettük, igazából mi hajtott benneteket a dnb felé?
J: Az akkori barátaim segítségével ismertem meg. Az egyiküknek volt egy fesztiválos kazettagyűjteménye (!!!). Majd megkaptam ez első, kínai MP3-lejátszómat, amire 30 szám fért föl, úgyhogy kértem a havert, hogy pakoljon rá olyan zenéket, amik szerinte jók. Ebben az időben hasított a The Tide a Noisiától, ami bennem azonnal a “mi a franc ez? fú, de bejön!”-élményt generálta.
A: Belőlem is pontosan ugyanezt váltotta ki.
Akkor mondhatjuk, hogy a Noisia jelentette a rajtkövet számotokra?
A: Ebben nem vagyok biztos.
J: Inkább fordulópontnak mondanám.
A: Volt pár barátom hasonló ízléssel, Például volt egy Bryan Gee kazim, amiről azt gondoltam, hogy tűzre való! (mindketten fölnevetnek) Nem is értettem, hogy a többiek mit esznek ezen a szaron. Akkoriban jártam gimibe, az összes évfolyamtársam ronggyá hallgatta, nekem meg sehogy se állt össze a kép, nem fogott meg. Később azonban hallgatni kezdtem a Moving Shadow Radiot, amit viszont kimondottan menőnek találtam. James szobájában farigcsáltunk zenéket közösen, aztán lettek lemezjátszói is, akkor kezdett vinilről játszani. Ez volt a The Tide/Concussion időszaka. Meggyőződésem, hogy a The Tide ugyanazt az energiát közvetíti, mint a metálzenék: nyers amenek, vastag basszusok…
J: Sokkal tekervényesebb volt ez a zene, mint bármi, amit akkoriban hallgattunk..
A: Igen, rendes számnak tűnt, nem csak egy folyton ismétlődő kis loopnak, mint mondjuk az összes jumpup; azok egy jól felismerhető kis ötletet ismételgetnek. Viszont a mondjuk a The Tide-on egyértelműen érezni a az átgondoltságot és a rengeteg háttérmunkát. Felépítettségében is meglehetősen komplex, ezért is emlékeztetett engem a metálzenékre.
Mivel jómagam is ugyanezzel a múlttal és történettel rendelkezem, abszolút értem, mire gondolsz. 🙂 Bár az még mindig szöget üt a fejembe, hogy jó pár barátomnak mind a mai napig nem esett le, miért volt ennyire természetes a váltás nálam a metálról a dnb-re. Hiszen rengeteg szempontból hasonlít a két műfaj — valóban más a forma, de az energia pontosan ugyanaz!
A: Igen, abszolút. Még a dobok is — én ugyanis dobos voltam, és imádtam, amit hallottam, azokat az őrületes szanaszét vagdosott dobmintákat. (mosolyog) Varázslatosan izgalmas volt a korábban unásig tolt 2-step ritmushoz képest.
J: És most mégis pont ilyeneket írunk! (nevet)
A: Igen, de azért nem sűrűn.
J: Meglehetősen alkalomszerűen.
A: Hát meg mellépakolunk egy csomó mást is, nem? Úgy azért nem olyan rossz!
Amúgy maga az “Amoss” mit jelent? Már egy komplett városi legendát tudtam volna kanyarítani köré.
A: (nevet) A hivatalos magyarázatot kéred, vagy a valódit? Különböző történeteink vannak, különböző verziókban.
J: A hivatalos szerint a Bibliából. Amos egy próféta volt, de egyikünk sem vallásos, ezt mindig hangsúlyoznunk kell. Csak szembejött ez a név, igazából nem is emlékszem, hogy volt, mert a névválasztás mindig egy elég fura folyamat. Igazából nem az a lényeg, hogy mi a név maga, hanem az, hogy milyen jelentéssel töltöd meg. Úgyhogy ezt húztuk rá a projektre, tulajdonképpen nem is gondoltuk végig alaposabban.
A: Nekem az rémlik, hogy valójában nem is ezt a nevet akartuk. Ha változtathattunk volna rajta később, megtettük volna. Aminek azonban kimondottan örülök, az az, hogy egyesszámú név, nem olyan, mint például a Chase&Status. Ez megint csak visszavisz minket a vesszőparipámhoz: csapatként tekintünk magunkra, nem külön DJ-kként, külön művésznévvel.
Ami nincs is nektek.
A: Nincs bizony.
J: James és Andy.
A: Hát ez van, mindig is duóként működtünk.
J: Habár nekem van egy becenevem: “Jamoss”.
A: Nekem meg nincs semmi.
Oké, srácok, de még mindig nem tudom az igazi okot. Pompásan hangzott mindez, de nézzük csak, miről is van szó valójában! 🙂
A: Nincs valódi ok. Nálam csináltunk néhány igazán szar zenét…
A Bibliát böngészve?
A: A Ryan közlegény megmentése című filmből próbáltunk mintázni.
J: Az járt a fejünkben, hogy ezért még szétperelnek minket.
A: Szeretnék úgy visszaemlékezni erre a zenére, hogy amolyan régi Phace-hangzása volt, de sajnálatos módon nem. Kurva szar volt.
J: Ja, jó eséllyel förtelmes volt.
A: Aztán egyszer csak jött ez a próféta, egy S-sel a nevében, úgyhogy mi mellétettünk egy másikat, és örültünk magunknak.
J: Úgy ám, ennyi történt csupán, és ennél többre tényleg nem emlékszünk.
A: Egyrészt működő név volt, másrészt szokatlan. Akkoriban mindenki tudományos művésznevet választott magának. A miénk inkább általánosnak hatott, legalábbis a drum and bass-ben. Nem is állt szándékunkban azt a fura klisét követni, hogy valami sci-fi hatású nevet válasszunk.
J: Így hát a Bibliából merítettünk! (nevet)
A: Oké, de pont nem azért, ez igencsak más kategória.
J: Valóban másként hangzik, elüt a nagy többségtől. Mondjuk Ant TC1 kutyáját is így hívják…
A: Igen, és mindig azt mondja, hogy ő nevezett el minket a kutyája után, vagy mi a kutyája miatt választottuk ezt a nevet. (nevet) Valójában sosem találkoztunk az ebbel.
Ha már a neveket szedjük szét: a podcast-sorozatotok neve, a Cranium Sessions (Koponya szeánszok) hogyan született?
A: Az egy 2011-es zenénk után lett elnevezve, ami a Horizonson jött ki. Eredetileg öt különböző névre szűkítettük az eredeti listát, mindegyik különböző számcímekhez kötődött, mivel nem voltunk valami fantáziadúsak akkortájt, és semmi eredeti nem jutott eszünkbe. (mosolyog) Az is fontos volt, hogy egyértelműen hozzánk kapcsolható cím legyen.
J: Ez szépen leképezi azt is, ami a fejünkben jár: szerettük volna megosztani az emberekkel, hogy miket szeretünk és milyen a stílusunk. Mindenképpen egy olyan szó kellett, ami a “session” szóhoz kapcsolható, hiszen minden műsor egy-egy külön ülés.
A: Fontos volt, hogy semmiképp ne legyen “podcast” a nevében.
Zeneileg egy igen mozgalmas időszakot éltek: a Dispatch Dubplate április 21-én jött ki. Ráadásul az új albumotok is a finisben van, amelyen már 2016 novembere óta dolgoztok. Milyen részleteket árulhattok el?
J: Az album lényegében már készen is van! Az utolsó simítások akár már holnap is megtörténhetnek.
A: Attól függően, mennyire leszel fáradt a ma este után.. (Nézzétek ezeket a hősöket! Tényleg megcsinálták! Még egy kis premaster is belefért! — Évi)
J: Még három számot kell összeraknom. Már jó ideje ugyanott tartok velük, minimum idén már ebben az állapotban voltak.
A: Igazából készen vagyunk, de ez így most elég kacifántos, mert irtó sok dolog történik velünk és körülöttünk, és a lehető legrosszabb időzítést választottuk a zeneírásra, mivel újból költözködünk. Ez az egész albumkészítés sokkal tovább tart, mint amennyinek terveztük, de egész egyszerűen nem volt meg a szükséges mennyiségű időnk befejezni. Ha még mindig ott laknánk, ahol előtte, akkor sokkal gyorsabban ment volna az egész.
J: Ugyanakkor nem hiszem, hogy a hangzásunk ilyen lenne, hiszen ez egy két év alatt fokozatosan formálódó dolog, nem pedig egy két hónap alatt összedobott meló. Persze vannak olyan részei, amiket akkoriban jobban éreztünk, de két év tényleg hosszú idő. Egyhuzamban fölléptünk, új zenéket hallgattunk, mindenféle hatások értek bennünket, így az akkor keletkezett zenék valószínűleg jóval értékesebbek számunkra is, no meg a végeredményt tekintve is.
A: Az egyik zene már hároméves. Volt időnk arra, hogy visszatérjünk rá, és újragondolhassuk az egészet, mert ahogy James is említette, mindenféle hatások értek bennünket. A hosszabb kivitelezési idő miatt annyira ki tudtuk gyúrni a számokat, amennyire csak szerettük volna. Ráadásul ettől egyénibb is lett a hangzásunk.
J: Egyelőre még nem utáljuk… (nevet)
A: … ami igazán nagy szó, tekintve hogy nálam előbb-utóbb eljön az a pont, ahol már kimondottan okádok egy zenétől. Ennél azonban más a helyzet, mert akárhányszor is térek vissza az albumra, kimondottan tetszik.
J: Minden nap más-más trekkekért lelkesedünk. Mivel egyelőre senkinek nincs belőle példánya, kiváltságosnak érezhetjük magunkat. De közben meg az is jóleső, hogy néhány rajongónk már várja, hogy játsszuk ezeket, hiszen tudják, hogy mióta dolgozunk ezen a projekten.
A: Nemrég Bristolban esett meg az, hogy három srác egymástól függetlenül jelezte, hogy tudják, mi folyik itt. (mosolyog)
J: Valószínűleg egy kicsit túl korán jelentettük be, így már elég sokan tudják. Jó, hogy megy a hájp, nagyon hallani akarják már, viszont mi meg nem akarunk sietni.
A: Ha újrakezdhetnénk, valószínűleg nem lenne ez a bejelentés. Még egy bő fél év kifutás biztosan kellett volna.
J: Talán egy év is.
A: Annyiból viszont mégis volt haszna, hogy emiatt toltuk a szekeret rendesen.
És akkor most végül is mikor fog kijönni?
J: Meglátjuk. Lehet, hogy a holnapi lesz az utolsó melós nap, de az is lehet, hogy nem. Survival be fog segíteni, ő fogja masterelni.
A Master-Chef… bocs!
J: (nevet) Ja. Remélem, hamarosan oda tudjuk neki adni. Úgyhogy most egyszerre vagyunk idegesek és földobottak. Kimondottan izgi, hogy ő is részese lesz a munkának, az igazi Scar hangzás elég hasonló a miénkhez. Visszatérve a megjelenési dátumhoz, szerintem az ez év vége/jövő év eleje a reális. Rémisztően sok időt visz el a rengeteg szervezés.
A: Örülnék, ha kora télen a boltokba kerülne. A tél mindenképpen praktikus lenne, mert javarészt nyáron játszunk. Nem sok fesztiválon vettünk részt eddig, igazából nem is értem, miért nem voltunk meghívva. Így hát nekünk a téli albumbemutató pont ideális lenne, de lehet, hogy előtte azért még kitolunk pár dolgot.
Mi várható még erre az évre?
A: Mindig van kiadnivaló zenénk, párhuzamosan rengeteg van gyártásban. Fre4knc-vel van egy közös projektünk, ami összesen 6 zenét jelent, jóformán kész az is, igazából azt kell kifundálnunk, hogy mikorra időzítve lenne a legjobb a megjelenés.De most elsősorban az albumra összpontosítunk, így nem nagyon várható más anyag tőlünk. Jelenleg ennek van prioritása — miután kijött, kell majd egy pár hét szünet, aztán belecsapunk az újdonságok megírásába. Azt hiszem, mostanra találtuk meg az új hangzásunkat, és ez az, ami igazán az Amoss, így sokkal többet akarunk alkotni eztán.
J: Nyersebb, keményebb, én úgy érzem, hogy mostanra értünk be. Agresszív dobok, agresszív basszusok.
Ha már a zeneírásnál vagyunk: közismert, hogy mintáztok a természetből és az állatvilágból is. Mi volt az eddigi legbizarrabb találat?
J: Igen, elég sokat használtunk régebben, főleg állatokat, illetve városi zajokat (vonatok, közlekedés) hangulati háttérnek. Volt olyan időszak, hogy rá voltunk csavarodva a sas meg a héja hangjára, persze alaposan átdolgozva, de sokat használtuk.Az albumon is lesz egy amúgy véletlen állathang, ami olyan, mintha pulyka lenne, de a mixben állati jól hangzik. Abszolút nem olyan lett, mint amilyennek szerettük volna, de végül úgy hagytuk.
Fre4knc több szempontból is a mentorotoknak tűnik. Mi az, amit neki köszönhettek?
J: A precízséget. Emlékszem, hogy mindenféle projektekről dumáltam vele valamikor, és azt tanácsolta nekem, hogy ne tegyem őket félre befejezetlenül. Szerinte mindent be kell fejezni, mert valami jó minden számban van. Még akkor is, ha borzalmasnak gondolod alapjában, kell lennie legalább egy elemnek, ami megfog. Az összes többi sallangot szedd le róla, tartsd meg azt az egy dolgot, és állj neki újra. Ő bizony semmit nem dob ki, és igen, néha ő is újrakezdi. A stúdióban pedig azt tanította meg nekünk, hogy lépjünk tovább, ha valami tetszik. Szételemzés vagy egosimi helyett haladjunk!
A: Sokkal gyorsabb döntésre ösztökélt bennünket, így most már érezhetően könnyebben mondunk akár igent, akár nemet. Nincs habozás, haladjunk! Amikor elkezdtünk az Amosst, a szó legszorosabb értelmében az ország két végében éltünk. Volt egy-két erősen kreatív évünk, amikor zenéket írtunk, aztán nekem költöznöm kellett és a neten keresztül folytattuk a munkát. Így természetesen jelentősen időigényesebb volt lefixálni, hogy kinek mi tetszik, mit kellene változtatni, és így tovább. Egyszerűen nem voltunk hozzászokva, hogy ugyanabban a szobában üljünk és megvitassuk ezeket a kérdéseket. Bertran valószínűleg pont ezért akarja, hogy sokkal szókimondóbbak legyünk, gyorsan tudjuk dönteni, és ahhoz a döntéshez legyünk is hűek. Mélyen legbelül úgyis tudod, hogy jó-e vagy sem.
Ügyesen hajcsárkodik. Bátorít, ugyanakkor hajcsár is.
A: Igen, meglehetősen szigorú velünk. (nevet) De ez a javunkat szolgálja. Imádok vele dolgozni, vicces srác.
J: Sokat ugratjuk egymást, amikor együtt vagyunk, főleg a stúdióban, ahol az időnk nagy része telik. Meglehetősen feszkósak voltunk az első találkozás előtt, hogy arc milyen lesz, meg aggódtunk, hogy semmi normálisat nem fogunk tudni írni…
A: Ezzel szemben mindig valami nagyon-nagyon jót írunk, akárhányszor csatlakozik hozzánk…
J: Igen, az ő energiája egyértelműen érezhető. Automatikusan földobódsz, ahogy belép a szobába. Abból az alapállásból pedig, hogy mindannyian alkotni akartok, csakis jó dolgok sülhetnek ki.
A: Rajta kívül sose találtunk mást, akivel újra és újra szerettünk volna együttműködni. Azt hiszem, ez elég jól mutatja a köztünk lévő dinamikát, elég hasonló az ízlésünk. Noha a zenéje más, mint a miénk, de a zenei múltunk összefonódik.
J: Szerintem a két elkülönülő ízlésvilág jól hallható az albumon, ez pedig a sikeres közös zene legszebb tükröződése. Nincs határvonal, hogy ez ő, ezek meg mi vagyunk. Pont ezért működött ez az egész ilyen jól.
Milyen volt az első b2b-etek Fre4knc-vel?
J: Teljesen jól ment, bár sajnos a buli reggel 6 helyett 2-kor ért véget. Mindegyik szettből lecsíptek tehát, és maga a buli sokkal korábban kezdődött, úgyhogy azt gondoltuk, nem sokan fognak lenézni. És láss csodát: mindenki eljött, és remekül éreztük magunkat! Zsír volt pattogtatni egymást a stílusok közt úgy, hogy közben szinten kellett tartani az energiát. Remélem, rövidesen folytatjuk!
Ha már a kollaboknál tartunk, számotokra ki és miért lenne az álompartner a dnb-ben?
J: Csakis a régiek. (mosolyog) Synthetics. Nagyon szalad: nagyon techy dobok, kegyetlen hangzás. És hogy legyen egy kis vibe is, akkor még Source Direct.
A: Calyx és Teebee — akár külön, akár együtt, abból az időszakból, amikor Calyx a Through your Eyes-t készítette, Teebee pedig a Black Science Labs-et. Nem arról van szó, hogy ne tisztelném azt, amit most csinálnak, de a föntiek rajongója vagyok, és óriási fordulópontokat jelentettek számomra. Az a Calyx album a kedvenc lemezem, minden egyes száma elképesztő.
J: Így! Teljesen más volt, mint amiket akkoriban hallgattunk.
A: De ha már itt tartunk, szeretnék belelátni abba, ahogyan a Noisia dolgozik. Nem akarnék zenét írni, csak szeretném megérteni, hogyan mennek ott a dolgok. Ugyanis amit ők csinálnak, az hihetetlen! Bár mi nem játsszuk ezt a fajta zenét, de én csípem, és teljesen kivagyok attól, hogy mennyire ki van dolgozva és milyen hangmérnöki tudás van benne. Nem annyira, hogy élettelen legyen, hiszen életenergia aztán bőven van ebben a fajta minőségi neuróban. Véleményem szerint csak ők képesek ezt így hozni, az összes többi utánzó felejthető, nekem semmit nem is mondanak. Amit a Noisia tett a szcénával, az egészen elképesztő. Kíváncsi vagyok, kinek lesz még ekkora hatása.
Fiatal korotok dacára mindketten a ‘90-es évek zenéin nőttetek föl — melyik művész vagy megjelenés volt rátok a legnagyobb hatással?
A: Source Direct mindenképpen.
J: Dom&Roland. (A vele készült korábbi interjúmat itt találod.)
A: Tulajdonképpen minden, ami Moving Shadow. A Moving Shadow és az Audio Couture voltak fontosak. Volt egy mix, az már nem ‘90-es évek ugyan, amit rongyossá hallgattam. A pendulumos El Hornet készítette. 1994 és 2004 közötti zenéket rakott össze. Számunkra ez azért bírt nagy jelentőséggel, mert hiszen mi pont kimaradtunk mindebből, nagyjából tíz év hiányzott a törikönyvből. A mai napig is van, hogy számunkra új cuccok kerülnek elő abból az időszakból. Elég nagy a lemezgyűjteményed ezekből, nem?
J: De bizony!
A: Tehát nem egy konkrét művész lenne a választottam, inkább azt mondom, hogy imádom a régi Teebee-t, meg persze az összes ‘Headz cuccot.
J: Pontosan, Teebee korai munkássága számomra is meghatározó, a ritmusképletei agyamentek. Akkoriban mindenki rendes dobosnak hangzott, még akkor is, ha néha kicsit túl improvizatívnak is hat, egyértelműen érezni a belefektetett munkát, és ez engem teljesen elvarázsol.
A: El ne feledkezzünk a Teebee előtti Photekről! Olyan számokkal, mint a Minotaur… Ő is megbabonáz.
Amennyire tudom, James vezette be Andy-t a szakmába, igaz?
J: Igaz. Én hallgattam ezt először, és próbáltam belevonni őt is.
A: James sokkal jobban beleásta magát, mint én eleinte. A kezdet kezdetén én inkább a pálya széléről figyeltem egy ideig.
J: Korábban lemezről játszottam, és arra gondoltam, hogy menő lenne őt is bevonni.
A: Akkoriban sok időt töltöttünk együtt, egy indie banda tagjaiként ontottuk magunkból a zenéket, és ezen valódi dalírást értek. Elsősorban popdalokat amúgy. Miután végeztünk, péntekenként, a fősuli után átmentem Jamesékhez. Nem akartuk azt a zenét hallgatni, a barátaink is ott voltak, úgyhogy dobta magát a drum and bass. James egyhuzamban mixelt, én meg figyeltem, de valahogy sose értettem. Aztán nekem is lettek lemezjátszóim, James adott egy csomó zenét, méghozzá a lehető legkeményebbeket! (nevet) Régi Current Value meg Limewax volt legfőképp.
J: Hát, nem ezekkel a legkönnyebb keverni tanulni! (nevet)
A: Én inkább szép kihívásnak éltem meg, szándékosan nehezítette a dolgomat. Ez akkor még tisztán az a sötét dnb-időszak volt, míg most van itt már halftime, neuro, satöbbi… picit kezd bosszantó lenni.
Ha már a műfajoknál tartunk, volt egy rövid időszak, amikor a technóval kacérkodtál, Andy.
A: Igen, de valóban nagyon rövid volt. Volt egy olyan szakasz, amikor technót írtam, de őszintén szólva sosem értettem, miről szól pontosan, és még most sem tudom. (nevet) Csak azért merültem bele, mert egy időre ki akartam szállni a dnb-ből 2012-ben, az első EP-nk utáni nehéz időszakban. Totál kész voltam, úgy éreztem, hogy torkig vagyok az egésszel, és soha nem leszek képes még egyszer dnb-t írni. Egészen addig annyit írtunk, hogy sokkal többet és jobbat vártunk magunktól. Túlzottan erőltettük az egészet, ráfeszültünk.
J: Egy raklap szükségtelen nyomást helyeztünk saját magunkra olyan kijelentésekkel, mint hogy “ennél nekünk sokkal jobbat kellene letenni az asztalra!” Valójában azonban megy minden magától, ha művészként fejlődsz.
Ez a nem annyira jó, öreg alkotói válság.
A: Kétségkívül.
J: Hmmm… inkább saját magunknak okozott alkotói válság. Folyamatosan magunkat hibáztattuk azért, hogy nem vagyunk elég jók, közben pedig csak annyit kellett volna tennünk, hogy elfogadjuk, hogy ez a mi saját stílusunk, ez a természetes alakulása a dolgoknak. Ez a gondolatsor alaposan és hosszabb időre visszavetett minket.
A politikai kérdésekben is elég határozott álláspontot képviseltek. Egyszerűen imádom a szarkasztikus tweetjeiteket ez ügyben. Habár a Brexittel kapcsolatban még nem olvastam semmit tőletek, hogyhogy?
J: Rászoktunk arra, hogy megtartjuk magunknak a véleményünket.
Hoppá, akkor bocsi.
A: Nem, dehogy, én egyáltalán nem bánom, ha erről van szó.
J: Néha a podcastekben is előkerül.
A: Nem könnyű. Kemény volt azt látni, hogy azok, akikkel amúgy egy platformon vagyok, mennyire másként gondolkodnak a történtekkel kapcsolatban. Ha őszinte akarok lenni, akkor elsősorban ezért jöttem le a Twitterről. Néha föl-fölnézek, ha már nagyon nem bírok magammal. Volt egy vitám valakivel, aki azt mondta, nem kellene politikáról beszélnünk a műsorainkban. Nos, egyrészt ez nem a te műsorod, baszki, hanem az enyém, úgyhogy azt mondok, amit csak akarok.
Mivel érvelt?
A: Hogy szerinte a politikának nincs helye a zenében. Mondja ezt nekem, aki Rage Against The Machine–en nőtt föl, amely egy politikától alaposan átitatott és vitathatatlanul punk rock banda volt. Vagy nézzük meg a ‘90-es évek dnb-jét: abban is van politika, hiszen új irányba indult, és megpróbálta megszegni a törvényeket — pontosan ezért születtek olyan jó zenék! Nézd meg a politikai forradalmakat — mindig zene született belőlük! Kuba, Amerika, a blues mozgalom: mind visszavezethető vagy a politikára, vagy valamiféle kultúrabeli változásra, amelyet általában a politika idézett elő. Nyilván sokan telítettek már attól, hogy ennyire beleláthatunk, 24 órás hírcsatornáink vannak például, szóval azt tökre értem, hogy ettől lehet herótot kapni. Kissé úgy érzed, hogy folyamatosan az arcodban vannak. Viszont ha homokba dugod a fejedet és nem akarod meghallani, mi zajlik, attól csak rosszabbra fordul minden. Ezt már mi is megtapasztaltuk az elmúlt két év során; ennyi szarra szerintem senki nem számított. Persze mások szerint ezek nem rossz történések.
Én továbbra is szilárdan hiszem, hogy igenis beszélnünk kell a politikáról. Mindenki életének része, ha akarod, ha nem. Igenis beszélnünk kell róla, mert ha nem, akkor mégis, mit várunk az élettől? Ebben a világban élünk mindannyian: ha egyáltalán nem foglalkozol vele, nem is várhatsz semmit. Hallatnod kell a hangodat, ha nem akarod, hogy a dolgok abba az irányba menjenek, ami neked nem tetszik, és igenis tenned is kell valamit. Sajnos még most is túl sok fiatal van bámészkodó szerepben, nem tesznek semmit, a fejük fölött születnek a döntések. Számomra ez vegytiszta lustaság.
Nekem például elég bosszantó, ha valaki a nagy drop kedvéért hallgat zenét. Láttam a kommenteket a Noisia videó alatt: arra emlékeztetteték a művészeket, hogy maradjanak csak a zenénél, és tartsák magukat távol a politikától, ami engem tökre frusztrált. Ez a zene rohadtul nem csak a dropról meg a csapatásról kellene, hogy szóljon. Sokkal, de sokkal többről van itt szó! Nem fér a fejembe, hogy egyesek miért nem akarnak többet kihozni a zenéjükből. Számukra az a fontos, hogy egyszerű, könnyed legyen, ami számomra fölfoghatatlan.
Nos, vásárlóbarát, könnyen emészthető. Pedig nagyon fontos lenne üzenetet közvetíteni.
A: Ha megnézed napjaink popzenéjét, hát ott semmiféle üzenet nincsen.
Igen, ezért pop(ular). 🙂
A: Jogos. Szóval, ha csak az a vágyunk, hogy olyan zenét kapjanak, amitől eldobják az agyukat, akkor a slágerlistát kellene tanulmányozniuk, nem? Tényleg nem értem, és tökre föltol.
Sodródjunk tovább egy kicsinyt. Mi az, ami nem köztudott rólatok?
J: Én skicceket rajzolok. Már évek óta nem foglalkoztam vele, de néha ajándék gyanánt készítettem a barátaimnak. Ez egy spéci technika: rajzolok valamit, ami nem látszik, mint például egy arc árnyékát; olyasféle, mint a ceruzasablon. Régebben ez volt az egyik hobbim, kiválóan kikapcsol, segít kimosni az agyamat.
A: …öööö… Nem is tudom… (mosolyog)
J: Millió dolog van, Andy! Ha te nem mondasz, akkor én fogok választani egyet.
A: Számos paradicsompalántám van otthon, már egészen nagyok, de még nincs rajtuk termés. Szeretnék kertet, de jelenleg lakásban élek, értelemszerűen kert nélkül, úgyhogy sokfelé kell ültetnem a zöldségeimet. Így most olyan a kéróm, mint egy konyhakert.
Hogyan és mikor lettél vegetáriánus? Mit javasolnál kipróbálásra egy vegyes táplálkozásúnak? Mi a kedvenc ételed?
J: Azért lettem vega, mert igazából sose szerettem a húst, ha mégis, akkor sült csirkét a Mekiből, ami meg persze végképp a hús legalja. Így elég könnyű volt átállnom. Volt egy botlásom, ezt be kell valljam: egyik hétvégén újból ettem húst, de rájöttem, hogy abszolút nem olyan jó, mint amilyennek reméltem, úgyhogy ez az epizód le is zárult azonnal. A kedvenc ételeim (és ezeket el is készítettem): vegán csicseriborsó burger, karamellizált házi hagymalekvárral, spenótos–rikottás canelloni padlizsánnal és paradicsomszósszal a tetején. Ezeket bátran ajánlom kipróbálásra!
Tudvalevő, hogy sörínyencek vagytok. Mik a kedvenceitek?
J: A Beavertown’s Neck Oil vagy a Gamma Ray igen jó sörök. A Brewdog – Dead Pony Club az egyik kedvencem mostanság.
Mi az az öt szó, amivel a pesti bulitokat jellemeznéd?
J: Étterem, hotel, klub, gin, irány haza. Legközelebb azért jó lenne várost nézni is.
Végül, de nem utolsósorban: várható-e a közeljövőben újabb megjelenés tőletek?
J: Nos, az albumunk tényleg nemsoká érkezik, már valóban csak pár dátum hiányzik. Ettől eltekintve, lesz pár cucc a Flexoutnál és Fre4knc-vel is; ezekről majd később beszéljünk.
Bár nagyon szerettem volna azzal lezárni ezt az interjút, hogy már szerepel benne az album linkje is, ez végül nem valósulhatott meg. A legfrissebb információ szerint “rövidesen” meglesz a kiadási dátum. Alig várjuk!
The Uncut version can be found here.