Ki ez az imádnivaló, törékeny hölgy Bécsből, akinek nyakon vágó szettjeire csak annyit tudok mondani: stílusos veretés? Nemcsak dj-ként, hanem tájékozottsága és érdeklődési köre okán is tiszteletet érdemel. Egy igazi lázadó, hatalmas szívvel
Mi tudható rólad és a pályafutásodról?
Aránylag későn, 1997-98 táján indultam. Először a jungle-t fedeztem föl, aztán a korabeli drum and bass-t. Akkoriban még mit se tudtam a dj-zésről, aztán egyszer csak leesett, hogy van ott egy ember, aki kever. (nevet) Jómagam 1998-ban vágtam bele ebbe a projektbe, miután az egyik haveromnak, akit lemezboltokba is kísértem, voltak lemezjátszói. Az első bakeliteket ekkor vásároltam. Az első valódi mixelésem 1999-ben történt, az akkori pasimmal. Neki volt két eléggé tré lemezjátszója, így az első lemezeimmel ott ügyeskedtem, amennyire ez akkor lehetséges volt. Lövésem nem volt semmiről, de annyira megbabonázódtam, hogy két héttel később én is bevásároltam – az enyémek ott vannak hátul (hátra mutat), bizony, ezek még az eredetiek! Az első két évben csak itthon játszogattam, sokat tanultam. Aztán összehaverkodtam DJ Pandorával, aki azóta is támogat. Noha eljártam bulizni, korábban senkit nem ismertem a szcénában, viszont szükségem volt valakire, aki tanít. Ha semmi infód nincs, úgy azért elég nehéz belevágni. Akkor még nem volt net (nevet). Pandora manapság a bécsi Switch!-sorozatot vezeti, ahol néha én is föllépek. Rajta kívül meghatározó hatással volt még rám DJ Plak (korábban: Bounce Records). 2002-3 táján volt az első nyilvános bulim, onnantól egyre rendszeresebben hívtak, néhol kisebb hullámvölgyekkel.
Sose tartoztam egyik crew-hoz sem. Ez alapból úgy működik, hogy összejöttök a haverokkal, alakítotok egyet és bulikat rendeztek. Én ennél mindig is függetlenebb voltam, a saját utamat jártam, csakis a meghívásoktól függtem. Az a tény, hogy még mindig benne vagyok a körforgásban, dacára ennek a fajta függetlenségnek, azt bizonyítja, hogy valahogyan mégis a szcéna része vagyok.
A d’n’b-n kívül nuskool breakbeat-et is játszol néha.
Igen, elég hullámzó a drum and bass-hez fűződő viszonyom. 2007-8 körül azt éreztem, hogy számomra unalmas lett. Az elmúlt néhány évben viszont megint elkaptam a fonalat. Szóval néha távolról szerettem, néha nagyon közelről – ő életem szerelme. (nevet) Amikor beleuntam a d’n’b-be, akkor fedeztem föl a nuskool breaks-et. Ez a másik műfaj, amiért megveszek. Nehéz olyat találnom, ami érdekel: a d’n’b elég lakossági lett, és kemény meló az igazi kincseket meglelni benne. Most ugyanez van a breakkel. Nem szeretem ezt a rengeteg magas hangot, nekem túl paraszttá teszi a hangzást. De azért mindig rálelek arra, ami tovább lendít.
Mostanában kik inspirálnak?
D’n’b szempontjából: Dub Phizix, Moresounds, Sam Binga, Sully, Special Request … A sima nyúlás elég gáz, de ha látod, hogy a művész tulajdonképpen idéz bizonyos régi zenéket, az bejön. Bizonyos hardcore dolgokat is szeretek (hardcore rave/UK oldskool breakbeat), a pre-jungle-t, ami 140-150 BPM között mozog. Break szempontjából például: Krome & Time, Manix, Shut Up And Dance, Suburban Base Records. És a The Prodigy, természetesen.
Szóval akkor mondhatjuk azt, hogy odavagy az oldskool d’n’b-ért? Az itthoni szetted eredetileg jungle-ként indult, aztán mégis az előbbi lett belőle.
Erről beszéltem! A kb. 140-es jungle és hardcore jungle-tól kezdve eljutunk a drum and bass-ig. De valóban az oldskool érában nevelkedtem: hétfőnként és csütörtökönként volt mulatság a Flexben. Az előbbi volt a DubClub, az utóbbi a SubClub, ezenkívül jártam még a Wicked-be, ami ma is létezik. 1998-ban jött a fölismerés, hogy a jungle dark d’n’b-vé alakult – ezidőtájt váltak ketté. Emlékszem, ahogy rábólintottam: „Ez az a hangzás!”. Ez a mély basszus, ez a bizsgerés, ez a minimalista hangzás kell nekem! Azóta már megjártam a hadak útját: volt a Renegade Hardware és a techy stílus időszaka, majd 2004 táján a lélekkel teli, likvid dolgok fogtak meg, mint az akkori Defunked és Hospital. Az én ízlésemnek túl sok a cin a mostani zenékben, nekem fülrepesztőek. Vannak persze kivételek, mint mondjuk a Detroit Rockwelltől, mert az például állati jó. Mondjuk a régóta pörgésnek alapvető veszélye, hogy csak oldskoolra kérnek föl. (nevet) Szóval nagyon szeretem, de nem akarok csak erre korlátozódni. A modern zenékből néha kimondottan hiányolom magát a funkot. Nem véletlen, hogy neurofunk vagy techfunk a neve – benne is kell, hogy legyen! A zene mindig kapcsolódik a szexhez, a teljes öröm megtapasztalása: a ritmus, az ismétlés, a testek mozgása… érzelmi és érzéki tapasztalás egyszerre.
Úgy érted, hogy kell egyfajta vibrálás – mindkét értelemben: a füleknek és a testnek is?
Igen, izginek kell lennie! Ha bizserget, akkor jó. Amúgy korábban sok punk meg hardcore zenét hallgattam, így a törtütemek elég érdekesnek hatottak: mint egy rejtvény. Nem mondanám könnyűnek. A jungle az bizony nem lakossági ütem! Bonyolult, összetett – számomra olyan, mint a punk: megtöri az addigi rutint. Néha még a mai napig észreveszem, főleg a fiatalabbaknál, hogyha jungle-t pakolok, azt se tudják, hová lépjenek. (nevet)
A kiszámíthatatlansága miatt. 🙂
Igen, és ez tök vicces. De legalább próbálnak fejlődni, ez tökjó!
Tavaly találkoztunk Storm bécsi buliján, ahol te is fölléptél.
Persze, hát az mennyei volt! Még most is különleges a szívemnek. A hely tele volt fiatalokkal, ami tök természetes. A d’n’b-ben egy idő után az emberek lekopnak, majd fiatalabbak veszik át a helyüket. Szerintem ez kár, mert sok korunkbelit ismerek, aki kimondottan szeretne partyzni, de a hangzás már tök más, nem ehhez szoktak. Szerintem ez azért egy kicsit szomorú, mert egy technopartyn akár még hatvanasokkal is találkozhatsz. Az egyetlen épkézláb magyarázatom az, hogy a drum and bass 170-175-ös BPM-e túl gyors lehet az idősebbeknek, de nem tudom. (Idősebbek is elkezdhetik – Évi)
Számomra a jó dj az, akinek jó ízlése van, így jól is válogat. Ha megragadja a prímaságot, akkor nem érdekel, hogy 1996 vagy 2016.
Teljesen egyetértek veled. Hozzá kell tegyem, hogy nem zavar, ha jó a szelekció, de technikailag nem tökéletes a mix. De fordítva ezt már nem írom alá. Ezért is becsülöm Stormot: kimondottan oldskool módon kevert, nem volt tökéletes, de a szettje elképesztőre sikeredett!
Egy januárban megjelent cikk fontos kérdést vet föl. Szerinted a drum and bass-t még mindig a férfiak irányítják?
(fölröhög) Igen, hát ez a válaszom… Hány női d’n’b producert ismersz? Még az olyanok is, mint korábban DJ Rap, manapság tök mással foglalkoznak. Készített egy frankó szülinapi mixet amúgy, amiben egyértelműen látszik, mennyire élvezi a zenélést. Amikor én kezdtem, Bécsben csak négyen voltunk nők: Pandora&Lighta, Shroombab és én. Az évek folyamán csatlakoztak hozzánk páran, de őszintén szólva nem túl sokan: M-Jane, Doreez, Maxime, Niob, MiSsuki. Mi a helyzet nemzetközileg? Mi történt például DJ Flight-tal? A föllépők szinte kizárólag férfiak, ez azért elkeserítő. Ráadásul a tendencia az, hogy a befutás alapföltétele a producerkedés. Ez tesz ismertté, így fognak meghívni. Egyetlen nő sincs a mai top dj-k közt. A szcénában a férfiak dominálnak.
Ez azért egy kicsit rejtélyes. Miért nincsenek női producerek? Ennek nyilván nem fizikai okai vannak.
Szerintem ez ilyen férfihálózatos ügy. A társadalom leképezése kicsiben. A férfiak férfiakkal haverkodnak, egymást támogatják, saját klikkeket alkotnak, testvériesen összetartanak. Ez pont olyan kérdés, hogy miért nincs több női filmrendező vagy miniszterelnök, meg miért keresnek kevesebbet a nők. A férfiak uralják a világot – amíg nem látják be, hogy erről ők is tehetnek, addig nem is várható változás. És természetesen nem arról van szó, hogy ne lennének tehetséges női producerek…
Lehetséges, hogy itt is üvegplafon van?
Igen. A drum and bass általánosságban konzervatívabb mondjuk a techno színtérnél. Ha a dancehall reggae-t vagy a jungle-t veszed, sok homofób szöveget találsz – történetesen ezek is a d’n’b gyökerei. Következésképp a miliő is konzervatívabb. Valószínűleg nem véletlen, hogy egyetlen top dj-ről/producerről sem tudni, hogy meleg lenne. Vagy amikor John B kísérletezett az androgün projektjével… mélységesen megvetették. Asszem, ez elég sokat elmond az állapotokról.
Aztán nemrég meg is nősült.
Ó, ezt nem is tudtam. De amúgy ez nagyon tipikus reakciója ám a férfiközpontú szcénának. A nők a háttérben végzik a dolgukat, újságíróként (nevet) vagy kiadóknál dolgoznak; sok nő érintett errefelé, csak épp kevésbé fontos feladatkörökben. Semmiképp sem szupersztár dj-ként, akit a munkája miatt becsülnek. Sokan kérdezték, hogy én akartam-e zenét írni. Persze, gondoltam rá, de sosem volt bennem az a mohó vágy, hogy így fejezzem ki magamat. Én régen is, most is elsősorban dj-nek tekintem magamat, ami más tészta. Mégis egy kissé producerkedés is, mert a mixeiddel létrehozol valamit, de ez azért teljesen más. A producer dj-k nevet és bulikat is szereznek, de néha nem annyira életteli a szettjük, mert hiányzik a dj-tapasztalatuk. Ehhez tudnod kell a közönséggel kommunikálni és ellazítani őket. Ráadásul ügyesen kell tolnod közben a saját promódat is, amiben én bizony nem jeleskedem. 10-15 éve még nem voltunk ennyien, így könnyebb volt befutni, de mostanában már mindenki király akar lenni. Én örülök, hogy jelen vagyok, képzem magam, a régi lemezeim ugyanúgy használom, mint az újakat.
Mennyi bakelited van? Tavaly megpróbáltam összeszámolni, de sajnos elfelejtettem leírni, így nem lett meg a végösszeg. Valahol 1000 és 2000 között.
Honnét ered a vinil iránti szenvedélyed?
Sokáig ellenálltam, nem adtam be a derekam a digitalizálásnak. Főképp az elején, amikor az mp3-ak jöttek be, mert a hallható különbség durva és fülsértő volt. Ez azóta már megváltozott szerencsére. Számomra a vinil artwork is. Nemcsak maga a zene, hanem minden, ami hozzá kapcsolódik. Ha ránézek egy lemezre, nem mindig emlékszem a címére, de azt mindig pontosan tudom, hogy néz ki a borítója.
Három éve a barátaim megleptek egy Traktor Scratch-csel a szülinapomra. Imádom, hogy vinilérzetet ad! Sok zenét már csak digitálisan lehet megszerezni, így viszont én is könnyedén tudom őket használni. Persze wav-ban, a hang miatt. Őszintén szólva gazdaságosabb is, ami szintúgy számít. Továbbra is megvan a régi cuccom: két lemezjátszó, egy mixer, így bármikor válthatok a digitális és a vinil közt. Ezt hallani is fogjátok a mixemben. (nevet) A cédékkel kicsit hadilábon állok. Ha arról kell játszanom, az első 15-20 percem egy árnyalatnyit bizonytalan. A Traktorral kapcsolatban csak egy dolog zavar: az átkötözgetés. Elég rossz a lelkiismeretem, amikor az előttem játszó szettjébe zavarok bele. Erre azért születhetne jobb megoldás. Anno nem akartam folyton a laptopomat bámulni sem, de most már átadtam magam az új időknek, így nem maradok le. (nevet)
Minek állsz ellen, ha nem a modern időknek? 🙂 (to resist: ellenállni)
2000-ben, miután csak otthon játszogattam, még nem volt dj-nevem. Ekkor vettem részt egy nagy FPÖ-ellenes megmozduláson. (FPÖ: szélsőjobbos, populista párt, angolul, németül) A bécsi elekronikuszenei szcénának külön kamionja volt (ezt kábé úgy kell elképzelni, mint a Love Parade-et), ez viselte az “Electronic Resistance” (elektronikus ellenállás) nevet. Az összes nagy név, mint például Electric Indigo vagy Patrick Pulsinger játszott, igen élénk időszak volt. Emlékszem, hogy ott voltam az egyik tüntetésükön, körbenéztem, és megláttam, hogy „Resista” – mert csak ennyi látszott az Electronic Resistance-ból. Azonnal tudtam, hogy így fognak hívni. (nevet) Hamar leesett, hogy fontos láthatónak lenni ebben a körben. Abban az időben csak Electric Indigót ismertem női dj-ként, az ő nevéhez fűződik egyébként egy rendkívül fontos zenei honlap, a Female Pressure. A nevem a már sokat emlegetett férfiközpontú színtérrel kapcsolatos ellenállásomat is hivatott volt kifejezni. Plusz benne van egy a “sister” dolog is, amivel szintén könnyedén azonosulok. Feministaként ez a része is bejött, aztán valahogy rajtam is ragadt.
Egyszer már jártál nálunk. Mi volt a benyomásod?
Sajnos nem sok időm volt Budapestre, nem is nagyon láttam semmit. Mindenkit bírtam, akivel találkoztam, remélem, hamarosan újból mehetek. Jó lenne, ha több föllépésem lenne arra is, de ahogy mondtam, az önmenedzselés nem az én kenyerem. Mixeket összerakni, gyakran bulizni járni, networkölni, amit végképp gyakrabban kéne tennem… De hogy valami folyamatban lévő ügyről is meséljek: egyik barátommal tervezünk egy “Breaks Club” nevezetű sorozatot indítani ősztől, 3-4 alkalommal lesz egy évben. Már egyáltalán nem létezik nuskool breaks klub Bécsben, így annyira nem is meglepő, hogy pár hete egy break szettem után úgy jött oda egy srác, hogy: „Köszi, jó kis techno volt!”. (nevet) Mások meg azt mondják, hogy menő… “lassú drum and bass”. Szóval itt az ideje egy kicsit nevelnünk a népeket. A szakdogám egyébként a zene és a pszichológia közti kapcsolatról íródott.
Hűűűű! Beavatnál minket egy kicsit?
Az ötlet két dologból született. Politikatudományokat hallgattam, sokat foglalkoztam Freud pszichoanalízisével. Ez egyfajta társadalomkritika. Hozzávettem a Frankfurti iskola kritikai elméleteit, elsősorban Adornót és Horkheimert. Az volt a kiinduló kérdés, hogy hogyan működik, hogyan hat a zene. Miért van ilyen hatása ránk, miért érinti meg az embereket? Ezekhez hozzávettem a tömeghatást is, mert annak is látni akartam a pszichológiáját. A tömegeknek igenis kell néhány zenei elem, még ha csak taps vagy a masírozás zaja is. Ez ugyanúgy összetartja a résztvevőket, mint a zene.
Kétféle társasággal dolgoztam: az Oktoberfesttel és a Musikantenstadllal, zenéből viszont egy jutott: a Schlager (elnézést előre is, nagyon rossz). Az ismétlés például ismerőssé teszi a hangokat, így a hirtelen megszólaló ismeretlen hangok, netán a teljes csönd fenyegetővé válik. A részegség a folyamat fontos része (nevet), így válunk nyitottá az állandó ismétlésre, majd az ebből következő regresszióra. A freudi tömegpszichózist ezennel be is mutattuk.
Jó is, hogy most beszélünk róla, mert nemrégiben eszembe jutott, hogy egy kicsit folytatom a kutakodást. Jópofa lenne összevetni az eredményeimet a partykról készült friss kutatásokkal. Az ember elveszíti az egyéniségét a tömegben, mert eggyé válik az utóbbival: ez a tömegpszichológia része. Viszont ha egy elektronikus zenei partyt veszünk, ott mindenki máshogy táncol, így válik egyéniséggé. A zenének a politikához is rengeteg köze van, elsősorban a szabadság megtapasztalására értem. Sok országban tiltott a bulizás, vagyis az embereket sokkal könnyebb manipulálni. Lehet, hogy most a zene és a politika kapcsolatának különböző vetületeit kellene megvizsgálnom.
Egy d’n’b party belső dinamikáját megvizsgálni is érdekes lehet. Rengeteget változott az évek során. Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de itthon egyértelmű a különbség az emberek viselkedésében ilyen alkalmakkor is.
Régen együtt buliztunk! Most meg inkább egymás ellen. (nevet) Eleinte együtt ünnepeltük a zenét, és mivel újdonság volt, ugyanazokat az élményeket tapasztaltuk meg. Aztán egyszer csak az emberek elkezdtek máshogy közlekedni a tömegben. Régebben megérintettük a másik vállát, ha odébb akartunk menni, és senkinek nem esett baja. Ma már inkább az van, hogy: „itt vagyok a haverokkal, leszarom, mit csinálsz, takarodjál innen!” Ez eléggé énközpontú, de a srácokat már valószínűleg erre nevelik. Elég nagy nyomás nehezedik rájuk: sikeresnek kell lenniük, rengeteg energiát befektetni, viszont kevesebb együttérzést és figyelmet kapnak.
Ha már a tömegdinamikánál tartunk: volt néhány adománygyűjtő esemény Bécsben a menekültek javára tavaly nyáron. Úgy láttam, neked kiemelt fontosságú volt, hogy a magad is hozzájárulj.
Nyáron, amikor szembesültünk a menekültek elleni embertelen intézkedésekkel és a Traiskirchen-i (Bécs közeli menekülttábor) botrányos állapotokkal, a Groove Bagasch Soundsystem-beli barátaim úgy érezték, hogy ideje tennünk valamit. Egy óriási adakozós bulit szerveztünk. A fő cél az volt, hogy a zenei közösség politikai tudatosságát fölébresszük: vagyis hogy nem légüres térben élünk és bulizunk, hanem körülöttünk fontos dolgok zajlanak, meg persze a pénzgyűjtés. Annyi művészt és stílust szerettünk volna bevonni, amennyit csak lehet. Mindenki önkéntes alapon dolgozott.
Elképesztő volt látni, hányan mondtak azonnal igent. A helyet az Arena biztosította, a teljes brigáddal együtt. Ez egy óriási hely, három teremmel és szabadtérrel, szóval eléggé szűken voltunk, ám nyár lévén mégis komfortosan. Benne volt a levegőben, hogy ünnepelünk, tökjól érezzük magunkat, és egy nagyon fontos ügynek gyűjtünk pénzt. Igazából korábban is már volt egy „Refugees Welcome” party, utána meg szerencsére még továbbiak szerveződtek! Még most is találhatunk párat.
Az nem lehet, hogy drum and bass-t hallgatsz ÉS rasszista vagy nacionalista vagy; egyszerűen nem passzolnak össze. A d’n’b gyökerei multikulturálisak. Szeretnék mindenkit elérni Magyarországon, aki Orbán és a Jobbik ellen van: álljatok ki magatokért, ne hagyjátok veszni a szabadságotokat!
2000-ben, amikor az FPÖ koalícióra lépett a Konzervatív Párttal, az EU egyértelmű lépéseket tett, jelezvén, hogy ezt most itt túltoltuk. De Orbán esetében úgy tűnik, ez EU elnémult. Valami hasonló zajlik most Lengyelországban is. Már így is túl sok demokráciaellenes dolog történt, de még mindig nincs válasz. Innentől elég egyértelmű, hogy az Unió csupán gazdasági egységet jelent, nem az emberi jogokét, a szabadságét, a liberalizmusét vagy a fölvilágosodásét.
Elég egyértelműen látszik a párhuzam a múlt és a jelen közt. Nem is túl régi történetekről beszélünk, csupán 60-70 év telt el. Valószínűleg a nosztalgia az, ami veszélyes. Az emberekkel nem a tapasztalat, hanem a fantázia mondatja, hogy az volt az aranykor.
Pontosan. Nem tudnak és/vagy nem akarnak tudni semmit. Legalábbis nem részleteiben, hiszen ez már a nagyapáink vagy a fiatalabbak esetén dédapáink tettei voltak. Talán lehet egy kis hasonlóság az országaink hozzáállása közt. Ausztria sokáig úgy tekintett magára mint „Hitler első áldozata”. Egészen a nyolcvanas évekig mereven elzárkóztak attól, hogy meglássák, mi mindent tettek a második világháborúban. A kilencvenes évekig kellett várnunk arra, hogy elismerjék a felelősségüket. Persze vannak, akik ezt a mai napig is tagadják, és van egy aránylag erős szélsőjobbos párt is a parlamentünkben.
Magyarországon máshogyan alakult a történelem. Ausztriával ellentétben, nálatok sosem volt nyilvános párbeszéd a holokauszt vagy a Horthy-rezsim alatti szerepvállalásról. Ti még mindig inkább áldozatnak látjátok magatokat, és nem akartok szembenézni a múltatokkal. A tudás és a tudatosság hiánya miatt ma Magyarországon olyan antidemokraták vannak hatalmon, mint Orbán, illetve olyan újfasiszták, mint a Jobbik, a maga katonai jellegű csapataival. Az antiszemitizmus, a cigányellenesség és a rasszizmus aggasztóan magas! A múlt megismerése létfontosságú. Ha elmulasztjuk megvizsgálni, nagyon valószínű, hogy ugyanabba a hibába esünk újból.
Kicsit békésebb vizekre evezve: mit tudhatunk magáról a mixről?
Ez egy 100%-osan ReSista stílusában készült mix! 😉 Változatos, hullámzó, de sosem unalmas. Nem szeretem egy órán át ugyanazt a stílust nyomni, én a d’n’b-t illetően mindenevő vagyok. Időbe telt összepakolni, mivel más-más műfajokat is bele akartam csempészni. Egy kis keménykedés, egy kis dzsungel, pár összetettebb szám, meg persze néhány oldskool. Ki kellett fundálnom, hogy építsem föl és hogyan kerekítsem le. Kissé maximalista vagyok, saját magam legélesebb kritikusa, így aztán sose vagyok teljesen elégedett. De úgy érzem, most egész jót mentem, ráadásul a kis hibák adják a kézműves jelleget, ami igazán élettelivé varázsolja az egészet. De döntsétek el magatok!
Egy titkodat megosztanád a magyar közönséggel? 🙂
Komoly sorozatfüggőségben szenvedek: The Wire, Six Feet Under, Orange is the new Black, Dr. Who, Game of thrones, csak hogy néhány kedvencemet soroljam. A következő a listámon a Vinyl, Martin Scorsesétől! Alig várom.
Köszönjük a lehetőséget és a mixet – és találkozzunk Magyarországon hamarosan! 🙂
Eredetileg itt jelentettem meg.
A fotókat köszönjük: https://www.flickr.com/photos/dentcys/, http://www.carolinafrank.net/, http://www.facebook.com/BetaPhotographie