Alex Banks, az EZ Rollers lelke nemrég egy parédés oldskool szettel örvendeztetett meg bennünket a NinjaBlade-sorozat keretében. Unortodox performasza után hasonló vehemenciával vetette bele magát az interjúba, amely már akkor elkezdődött, amikor még nem is
(rögtön a szett után, a backstage-ben)
Alex: Amikor az EZ Rollers nagyon ment, akkor úgy eleve Bristol is… ezért játszottam ezeket a zenéket. Valdi (promoter, Bladerunnaz): Igen, de ez meglehetősen ritka itthon.
A: Tényleg?
V: Aha, a bristoli suli sajnos nem volt a helyén kezelve. Mindenki Bad Company-t meg Ed Rush& Opticalt és társaikat játszott.
A: Igen, de ez már a ’90-es évek vége! Mi inkább a derekán voltunk aktívak. V: Itthon ’97 táján született a szcéna, ezért a különbség.
A: De már a második albumunk, a Weekend World (1998) óta ismertek vagyunk nálatok, nem?
Évi: Igen, és először 2000-ben jártatok itt.
A: Magyarország mindig is szuper volt. Nagy-Britannia után a d’n’b második fölvevőpiaca vagytok. … Jaj, kezdjük újra az interjút?
É: Nem, dehogy, teljesen jó lesz így. Bár igazság szerint berekedtem.
A: Hogyhogy? Vad bulikázás volt ordibálással? Ugyanígy megy ez mindannyiunkkal! (nevet) Jaa, hogy úgy érted, hogy most verettél? Adtam neked Jägermeistert?
É: Nem, hála a jó égnek! (nevet)
2000 decemberében jártál itt először, emlékszel rá?
(habozva) Igen… asszem, igen. Akkoriban óriási nyüzsgésben éltünk: többet voltam külföldön, mint otthon. Így kissé homályosan az emlékeim, annyi országban megfordultam… De Magyarország különleges: rengetegszer jártam itt, és mindig imádtam.
Gyakran játszol oldskool szetteket?
Most már igen. A mai hangzásvilág, a tech és a jumpup modernsége nem valami jó színben tünteti föl az EZ Rollers-t. Így hát azt a tudatos döntést hoztam, hogy nem ebbe az irányba barangolok, mert semmi keresnivalóm arrafelé – habár a jó húzós neurót és a jumpup kétbites egyszerűségét azért nagyon bírom.
Mi újság mostanában az EZ Rollers háza táján?
Nos, a legtöbb időmet a stúdióm vezetése emészti föl. Emellett a barátnőmmel, aki énekesnő (Ella Sopp), belefogtunk egy Sesame Beats nevezetű új projektbe; ebben közreműködik egy breakbeat-közeli zenész is. Mostanában többször szöget ütött a fejembe, hogy esetleg nagyobb hangsúlyt kellene fektetnem a drum and bass-re, mert nem érzem annyira azt, amit hallok. Az a hangzás, aminek mi úttörői voltunk a ’90-es évek végén, lényegében már nem létezik. Értem, hogy a zene fejlődik, új dolgokkal gazdagodik, de továbbra is úgy érzem, hogy számomra is van hely ezen a palettán.
Most akkor mondhatjuk, hogy az EZ Rollers jelenleg is aktív?
Részemről igen. Ketten voltunk főkolomposok. A másik tag (Jay Hurren) úgy döntött, hogy másba fog bele. És tökre megértem: nagy családja van, akiket el kell tartania, így a zenélést abbahagyta. Én viszont még mindig tini vagyok (nevet), így arra jutottam, hogy olyan zenékkel megyek tovább, amelyek megmozgatnak. A mostani hangzásvilág jó, de számomra idegen, ezért kell több zenét írnom.
Mikor váltatok szét?
Három éve.
A legutóbbi albumotok 2007-es (Conductor), azóta mi történt?
Azóta Jay más irányba ment: egy teljesen más iparágban épített sikeres karriert. Szerszámkészítő, sőt, minőségellenőr is, mások munkáját ellenerőzi. Ő lelépett, nekem ott a stúdió, a Hyper-On Experience, így én folytatom a megkezdett utat.
Jó is, hogy említed a Hyper-On Experience-t; mostanában mi van vele?
Remekül teljesít! Évente nagyjából tizenkét klasszik szettet is adok – óriási siker lett, a Facebook-oldalunk föl is robbant tőle. Az egész projekt az akkori technológiai korlátok köré épült, erősen meg volt kötve a kezünk, hogy milyen hangzást vagyunk képesek létrehozni. Most viszont kissé vissza kell fejlesztenem mindezt, hogy folytatni tudjam a Hyper-On-t. Egyszerűsíteni akarok, hiszen mind tudjuk, hogy most már bármit el lehet készíteni. Szimfonikus zenekarokat is megjeleníthetek, ha akarok. Ám a Hyper-On hangzásánál csupán néhány hangmintát lehet fölhasználni. Ezzel is szeretnék többet foglalkozni.
Tehát a mindennapjaidat tekintve a stúdiód tölti ki az idődet, ezek szerint nem igazán zenélsz.
De igen! Amikor nincs nagy pörgés, szoktam zenélni, ugyanakkor szeretem élni is az életet. A barátnőm otthonról dolgozik, egy utazástechnológiai médivállalat értékesítési igazgatója. Napközben én is melózom, de ha nincs ügyfelezés, együtt zenélünk, vagy csónakázni megyünk a közeli folyóhoz, netán sétálunk – egyszóval inkább ÉLÜNK az állandó zenélés helyett… Vagyis ez kézen fogva jár: zenélünk és élünk.
És amennyire tudom, Ella épp babát vár.
Igeeeen! Már a hetedik hónapban van! Pont most jött vissza Berlinből, egy utazási kiállításról, most meg nekem kellett lelépnem. De rövidesen együtt leszünk. Szóval igen, az első babánk érkezik, már alig várom!
Gratulálok! 🙂 Nagyobb családra rendezkedtek be? E
gyelőre nem. Ahhoz előbb egy másik házat kell vennem, mert a mostaniban ott a stúdió is. Agglegényként ez teljesen jó, de családdal már nem. Egy háromszobás házba már jöhetne még egy gyerek. Az élet számomra a mosolyról szól, és én minél többet szeretnék mosolyogni a szerelmemmel.
Jelenleg akkor EZ Rollers kettőtök (Ella és te) munkája?
Nem. Cégnévként Jay is használhatja, ahogy én is. De a folytatást mégis én választottam, mert neki rengeteg hagyományos értelemben vett munkája van, míg én kurvára azt csinálhatom, amit csak a kedvem tart! (nevet) Az én munkámnak nem része, hogy időre kell megjelennem, tényleg azt csinálok, amit csak akarok.
Ha bárkit választhatnál, kivel hoznád tető az „álom drum and bass kollabot”?
Roni Size lenne az egyik, mert ő elképesztően jó. DJ Die is ott lenne, hasonló okból. Folytatnám a melót Peshay-jel, vele már volt szerencsém együttműködni. Na és LTJ Bukem! Danny Bukem egy szűk piaci részt foglalt el a drum and bass-en belül. A zenéje rengeteg emberre gyakorolt hatást, a sajátos atmoszférikus hangzás úttörőjéről beszélünk. Egyébként épp mostanában beszéltem vele, hangmérnöki minőségemben szeretne alkalmazni, de én nem voltam rest, és azt javasoltam neki, hogy zenézzünk is együtt. Úgy tűnt, tetszett neki az ötlet. Nagyon makacs és elfoglalt, így biztosan megvan már a fejében a menetrend – ha ebben én is szerepelek, akkor nagyon boldog leszek!
Mi a véleményed a drum and bass mai helyzetéről?
Szerintem kissé zárttá vált. Korábban ez egy gyűjtőfogalom volt: egy tempó, amely alá befért bármi a klasszikus zenétől a funkig, a jungle-től a techig. Manapság meg már javarészt csak a neurofunk és a jumpup értendő rajta – így értem a zártságot és beszűkültséget. Hogy mi fog történni? Szerintem egyszer csak jön valaki, akinek a zenéje ledönti ezeket a falakat. Lesznek, akik úgy gondolják, hogy inkább ezt az irányt kell követni, nem mondjuk a jumpupot. Példának okáért, ha valaki most egy dallamosabb zenével rukkolna elő, ami kelendő volna, és minden DJ játszaná, akkor mindenki ebbe az irányba fordulna! A jövő az újrafölfedezésé: megtalálunk valamit korábbról – a modern cuccokban nagyon kicsi a variációs lehetőség. Mondjuk ez csak az én véleményem, és én abszolút oldskool vagyok!
Valahogyan ki kell bontakoznia ennek a régi/új iránynak. Korábban ez egy gömb volt: hemzsegtek benne az ötletek, minden megtalálható volt benne, ráadásul folyamatosan fejlődött is az egész. Most ez a gömb már csak egy szűk ösvény, amiről nem nagyon térhetsz le: egyetlen hangzás létezik! Mikor hallgatom a nekem küldött zenéket, folyamatosan azt érzem, hogy ezt már hallottam, jöhet a következő. Nincs olyan élményem, hogy hűű, mennyire jó ötlet, csapjunk bele! Sajnos ilyen nincs mostanában.
Azon vagy, hogy ezt megváltoztasd? 🙂
Azt tervezem, hogy EZ Rollers-ként több zenét fogok kiadni. Nemrégiben elkezdtem hangszeren játszani, eddig ugyanis nem tudtam. Én gépen zenéltem. (nevet) Most gitározom, és rohadtul bejön! A barátnőmmel esténként, tévénézés helyett, amit szívből gyűlölök amúgy is, gitározunk, együtt énekelünk, zenét írunk.
Szerinted mi a gond a tévézéssel?
Az, hogy semmi más, csak ismétlés! Nincs benne semmi eredeti, nem kínál semmiféle újdonságot. Noha azt értem, miért szeretik az emberek: még a semmittevésnél is kevesebb kalória kell hozzá. (nevet) Mondjuk van egy természetfilm, egy doku a fiatalokról, egy szappanopera, egy lövöldözős film… pont ezek mentek 20 éve is. Ez amolyan pótcselekvés, ha épp nem mész el hazulról. Nincs ezzel baj, csak számomra ez az egész unalmas. Sok egyéb dolgot tudok helyette csinálni: gyönyörű helyen élek, ahol sétálni, vitorlázni lehet, de zenét is írhatok. A tévé lényegtelen.
Mennyire számít neked a vízközelség?
Jachtokon nőttem föl, és hajókon éltem, szóval mindig is vízen éltem. Most ugyan csak vízközelben, de azt hiszem, a fontossága abban rejlik, hogy egyfajta történeti biztonságot ad. Ami a múltban volt, az tutibiztos, és a jövőm is annak látszik, ami rendkívül boldoggá tesz. Így hát igyekszem sok időt tölteni a parton. A víz számomra magában foglalja a kényelmet, a boldogságot és a lazulást is. Mondjuk nem mindig! Érdekes módon a kikapcsolódáshoz igénylem a zenét is. Nem tudom kikapcsolni bent, mindig jár valami az agyamban – még akkor is, ha épp nem azzal foglalkozom.
Úgy érted: éjjel-nappal zene?
Nem éjjel-nappal, de olyan 20 órában biztos. Az önkifejezésem is mindig zenei. Most, hogy gitározni tanulok, máshogyan nyilatkozom meg, úgy, ahogy az akkordmenethez is többféleképpen lehet hozzáállni. A billentyűs hangszereknél mindig tudod, mit csinálsz, de a gitárnál többféleképpen válthatsz az akkordok közt; ez már önmagában is másféle dalokat és ötleteket sugall. Sosem fogsz mindent tudni, amit azt jelenti, hogy az egész életed eltölthetnéd azzal, hogy fölfedezed a körülötted lévő világot – ez az, amit én akarok. Új dolgokat fölfedezni!
Például? 🙂
Mondjuk a barátnőm főz a konyhában, én meg játszom az akusztikus gitáromon (van elektromos is amúgy). Ő énekelget valamit, amíg dolgozik, én meg arról énekelek, amit ő éppen csinál. (énekel) Ebből néha bizony dal kerekedik! De igazából nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem tévézünk, és én gitározom. Ez egy élő folyamat: valamit létrehozok, ami nem létezett korábban: a környezetedre adott reakciód kap zenei köntöst. Nos, én így élek!
És így létezel a színpadon is. Ez egyértelműen inkább performansz volt, mint egy sima szett.
Igeeen. Vajon mit akarnak látni az emberek? Egyértelműen olyasvalakit, aki jól érzi magát a színpadon! És ott bármit is teszel, az helyes! Tökmindegy, mit csinálok: akár egy bárányt is föláldozhattam volna, annak is lenne létjogosultsága. Megállíthatom a zenét, amíg itallal kínálok valakit – ez is rendben van, mert ők szórakozni akarnak, én pedig boldogan megadom ezt nekik. DJ-zni nem egy nagy mutatvány, akár a tizenévesek is meg tudják csinálni. Ezzel szemben mit csináltam én? Egyfajta előadást! Láttál, láttad mennyire imádom a zenét! Az jár mindig a fejemben, hogy milyen kurvajók ezek a számok, pörögjetek ti is velem! Ez a célom. Olyan élményt szeretnék adni, amivel maximálisan lekötöm a közönséget. Ha nincsenek lekötve, akkor lemegyek közéjük, és elintézem. (nevet)
Egy hangyabokányi Jägermeister segítségével. 🙂
Pontosan. Szerinted van jobb módja? (nevet) Akármelyik DJ profin tudja nézni a laptopját, de TE mit nézel? Semmit! A zenéket meghallgathatod a rádióban, ehhez nem kell a személy maga. Ha viszont ott a DJ, akkor azt akarod látni, hogy ugyanolyan prímán érzi magát, mint te, és azt mutatja, hogy ideje beszállnod a buliba.
Imádtam! Ennyi év távlatából most már nem pontosan emlékszem, hogy is volt mindez 2000-ben. A Lady Roller (Kelly) nagyon is rémlik, de hogy te mennyire szerepeltél…
Nem igazán. Akkoriban velünk volt egy MC és Kelly, úgyhogy mi csak a háttérben zenéltünk Jay-jel. Most viszont több lehetőségem van kibontakozni. A showbiznisz esztétikai nézőpontját pedig jól ismerem: „Nézd azt a lököttet a színpadon! Milyen jól érzi magát!” Ezt kell táplálnunk, nemde? Ha ő ott fönn jól érzi magát, akkor én is, hiszen ezt akarom látni. Máskülönben az emberekre hagyod, hogy jól érezzék magukat: ha a színpadon pörgő srác nem elég megnyerő, kimégy cigizni, ennyi. Ha viszont ott nyomja a bulit, akkor nem vágysz ki, mert kíváncsi vagy, mit fog még villantani.
A szettem gerincét az EZ Rollers és úgy eleve Bristol adta. A ’86 és 2001 közötti termés elképesztő volt! 2001-től is elég jó volt, csak elkezdett beszűkülni, míg az előtte lévő időszakban, ahogy mondtam is, egyfajta nagy ötletlabdaként görgött az egész, ahonnan mindenki kivette, amire szüksége volt. Abban az időszakban másmilyen volt maga a zene is: kísérleti, kissé buta, de lázadó… ez mindannyiunk számára egyfajta fölfedezőút volt. Napjainkban viszont inkább technológia az út, nem a fölfedezés a lényeges. Azelőtt a technológia pusztán az üzenet átadásának egy eszköze volt, ma viszont ma már ez maga az üzenet! Megértem, de számomra nem vonzó ez így.
Azt mondják, a brit rave szcéna volt az utolsó igazi punk közösség. Volt a punk, előtte meg a rock n’roll, azelőtt meg a jazz – ezek mind fenyegetést jelentettek a nyárspolgároknak. Ezek ma már mind nem léteznek, de semmi sincs, ami annyira lázadó volna, mint bármelyik a fönti listából. Semmi nem maradt, mi vagyunk az utolsó túlélői annak, ami anno a szüleinknek még a fenyegetést jelentette. Hiszen a neurofunk mára diszkózene lett. Néha, amikor eleget teszek egy-egy meghívásnak, elgondolkodom azon, hogy minek hívják az EZ-t egy neuróbuliba. A zenéimet szeretik, de aztán jön a neurós döngölés. Miért kellek én oda, minek? Toljatok még több neurót, úgyis ezt akarják a népek.
Nem bánom tulajdonképpen, én legalább ott voltam a(z) „(h)ősidőkben”, és megtettem, amit csak tudtam. Nem sok ember büszkélkedhet nálam nagyobb repertoárral: rengeteg zenét írtam, sokat tettem a műfajért, abszolút benne éltem. És még ma is, látod, mennyire imádom! Villantsd, amid van, nálam úgyis több van! (nevet) Én így látom ezt. Aki most játszik (Krafty Kuts), csak áll a pultban. Irtó jó DJ, jók a saját számai is, de nem előadó, ugye? Ha én színpadra kerülök, az egyetlen gondom az, hogy melóznom is kell közben. (nevet) Imádok hülyéskedni, szerepelni, bevonni a közönséget.
Számodra mi volt 2015 zenéje?
Fogalmam sincs. Sajnos nem követem a történéseket, mert senki nem csinál olyat zenét, amit én szeretek. Minden csak tech, nem hallom, hogy bárki feszegetné a határokat. Nincsenek új ötletek, nincs áthidaló megoldás a tech és a muzsika közt. Ha nagyon őszinte akarok lenni, a három évvel ezelőtti zene is pontosan úgy hangzik, mint a mai, míg a ’95 és 2001 közötti időszakban minden héten módosult egy kicsit. Egy olyan folyamatosan fejlődő hangzásnak számított, amelyik izgalmas, dinamikus, lebilincselő, ráadásul senki nem tudta, merre tart. Most meg van a tech, és slussz. Persze, ismerem, tudom, hogyan születik, de nekem ez túl lakossági – mondjuk ezzel sincs baj. Ha az emberek szeretik, akkor rendben! A magam részéről annyit, hogy nem hallok olyan „zenei zenét”, ami lekötne. Az egyórás szettben nem húsz különböző számot hallok, hanem csak húsz zenét. Nincs jogom bírálni, mindenesetre nem nekem való.
Melyik megjelenésedre vagy a legbüszkébb?
Egyértelműen az RS 2000-re. Nagyjából négy hétig tartott összerakni! Megírtam a rézfúvós részt, aztán be is jöttek a fúvósok, aztán jött az a durva ütem, végül pedig egy basszusgitáros. Nagyjából húsz percig játszott, és meg is voltunk! Négy hét után végre hat óra alatt be tudtunk fejezni mindent! Az intrót iszonyat nehezen eszkábáltam össze. Számomra ezt a valaha készült legjobb trekkünk. Megmutatja, hogy mire mentünk a zenészek és a d’n’b összeházasításával. Imádom!
Nem csoda. “This is the sound!”
(nevet és énekel) Úgy van. Rengeteg ötletet, hangzást gyűjtöttünk be. Emlékszel a „Tough at the Top”-ra, meg a Weekend World albumra? Aztán az RS 2000 telitalálat lett! Volt egy háromfős rézfúvós csapat, három idősebb arc, alkoholisták… (nevet) Nem viccelek, totál be voltak baszva! Szóval ők azt mondták, hogy milyen fura dolgokat írok. Egy billentyűs egyszer leült mellém, és elkezdte magyarázni, hogy „innen B-dúrba mentél, ezt nem lehet, ez nem így működik!”. Én meg csak néztem rá, mint gázálarc, hogy te meg miről beszélsz, ember, én csak a billentyűket nyomkodom. (nevet) Hiszen akkoriban egyáltalán nem játszottam semmilyen hangszeren. Amúgy ezt egy hátsó kerti kis fészerben vettük föl, a rézfúvósok meg a házban voltak, a kábelek a kerten át vezettek a fészerbe… őrületes éjszaka volt!
Mi a helyzet a remixeléssel?
Nem bánom, mert jutalékos meló, a fizetés garantált, szóval bűvészkedsz valamit más stílusában, és már meg is vagy. Amikor engem remixelnek? Nos, ha szeretnének, akkor csak nyugodtan, sőt, bátorítom is őket. Ha bárki megkeres ilyen szándékkal, mindig igent mondok és küldöm az adatokat. Csak hát ma már nincs ebben pénz sajnos, de megvan a maga helye, és tökre élvezetes tud lenni. Nem én vagyok az egyetlen tehetséges ember a bolygón, sokan vannak még szerencsére, a sikereik mértékétől függetlenül. Imádom hallani az ő verzióikat is, hogy ők mit hoznak ki az én munkámból. Mutathatnak nekem olyat, amit eddig nem tudtam – nem tudhatsz mindent, tehát bárki mutathat újat.
És melyek a te kedvenceid?
A mi zenénkből készítve a Bladerunner-féle, Sian Evansszel (Kosheen), a „Shoot Me Down”, ezt ma is raktam. Az általunk készítettek közül pedig egy elég régi, 1996-97 körüli: Danny Breaksnek készítettük a „Droppin’ Silence, Volume 2 remix”-et. Ez az egykori Club Speednek íródott, ahol anno szerda éjjelente összejött az egész szcéna. Fabio, LTJ Bukem, Diction, Rob Playford…
Melyik három zenét viszed magaddal tutira minden buliba?
Zinctől a „Ready or Not” , Marky-tól a „Back like That” és a „Walk This Land” vagy a „Tough at the Top” biztosan nálam van.
Van bármi, amit utólag megbántál a karriereddel kapcsolatban?
Teljesen más fölülről ránézni a múltadra, azzal, hogy „amit most tudok, az alapján ezt és ezt kellene tennem…” De mindezt akkor nem tudtad! Én úgy éltem meg, hogy egy folyamatos robbanás közepén vagyunk. Minden új volt, lelkesen haladtunk. A drum and bass-szel karöltve „robbantunk” egyhuzamban, szóval hogy bánok-e bármit is? Dehooogy! Talán csak azt, hogy nem ittam eleget. (nevet)
Állati jól éreztük magunkat, mert nem nagyon láttuk, mi is történik valójában. Visszanézve persze okosak vagyunk, de mindegy is. A lényeg, hogy jókor voltunk jó helyen, és lövésünk nem volt, mi folyik. Ja igen… nem kellett volna megnősülnöm! Meglehetősen drága mulatság volt.
Talán inkább a válás. 🙂 Van bármi, ami nem köztudott rólad?
1984-ben én nyertem meg a norfolki breaktáncbajnokságot. Miután ezt csak akkor egyszer rendezték meg, MÉG MINDIG én vagyok a bajnok.
Föl tudsz idézni egy momentumot, ami megváltoztatta az életedet?
Amikor 13 éves voltam, Dél-Londonban életünk. Egy nap láttam egy „Tik and Tok” nevezetű bandát a tévében, akik robottáncoltak. Ez nekem baromi menőnek tűnt: elektronikus ütemek, robottánc, azonnal el is döntöttem, hogy én is ezzel akarok foglalkozni. A breakelés is ebből jött, aztán persze a graffiti, a beatboxolás, a rapelés, a zenélés… Ekkor jöttem rá, hogy küldetésem van: zenész és táncos akarok lenni, és ez attól fogva krisztálytiszta volt.
Kívánsz bármit üzenni a magyar rajongóidnak?
Remélem, nem fog darabokra esni az országotok. Sok szerencsét kívánok!
Köszi, Pozsonyi Photo! 🙂
Ha tetszett, amit olvastál, kattints ide a továbbiakért! 🙂