Általában ez a két jellemzőm fogja meg az embereket leginkább — néha meglepően nagy indulatokat gerjesztve
Sok éven keresztül csak az utóbbit mondhattam el magamról. Azt hiszem, valamikor a múlt évezredben, még gimisként érintett meg először az a kérdés, hogy mit tudok tenni a Földért. Ez akkoriban elég merész vállalkozás volt, vastagon ment az ipari méretű pazarlás, a szeméthalmok gyártása, a „sebaj, van mááásik” filozófiája. Emlékszem, milyen nagy hévvel kerestem újrapapíros füzetet a boltokban – bár sajnos nem sok sikerrel. Még csupán egy szűk csoport kósza hóbortjaként tekintettek a környezetbarát szemléletre. Az ezredforduló után ez azonban szerencsére fokozatosan megváltozott. A szelektív hulladékgyűjtés okán már nem kellett átszelni a fél várost, könnyűszerrel beszerezhetővé vált például az újrahasznosított zsebkendő vagy a földbarát mosószer is. Lassan, de biztosan halad ez a folyamat, és baromi jó látni, hogy mennyit fejlődtünk az elmúlt évtizedekben. (Természetesen van még hová!) Nálam ez alkalmasint egészen agybeteg méreteket ölt: hoztam már haza műanyag flakont Hollandiából és Angliából is, mert nem találtam megfelelő szemetest, és a barátaim hosszan tudnának mesélni arról, mennyi mindent kunyerálok el tőlük (bulikban is!!!) „viszem szelektíven gyűjteni!” fölkiáltással. 🙂 Ennek eredményeképp ragadt rám az ökoterrorista jelző. A vegánsággal 2013 őszén találkoztam, Györgyi, a vegán keresztanyám jóvoltából. Akkor egy ideje már nem esett jól a húsevés, abszolút a minimumra szorítottam. De hogy minden állati eredetű ételt (tehát a tejtermékeket, tojást és mézet is) mellőzzek? Elsőre elég nagy falatnak tűnt. Vegánnak lenni tudatos döntés: egyrészt csökkentem az ökolábnyomom, másrészt jót teszek az egészségemnek (nekem pl. ilyen príma laboreredményeim nem voltak korábban), harmadrészt nem tekintem magam felsőbbrendűnek, így semmilyen élőlénynek nem okozok szenvedést semmilyen formában. (A sorrend nem a fontosságot tükrözi.) Számomra zöldnek lenni az emberi minimum. Az a fajta alapfelelősség, amivel minden embernek rendelkeznie kell. Valóban rajtunk múlik, a következő generációk milyen bolygót örökölnek (és ez egyre kétségbeejtőbb). Nyilván nem véletlen, hogy az idei Oscar egyik köszönőbeszédében is a klímaváltozás a fő téma. Kis lépésekben mindannyian elkezdhetjük a változást, akár ma is. És igen, minden apróság számít! 🙂
Ha tetszett, amit olvastál, kattints ide a továbbiakért! 🙂