Kevés dolgot gyűlöltem jobban világéletemben, mint futni
Hogy akkor mégis hogyan kezdődött ez az őrület?
2012 szeptemberében kerültem olyan tengermély válságba, amiből semmiféle kiutat nem láttam. Két nagyon nehéz, önsajnálatban fetrengős, szemkisírós hét után azt mondtam, hogy most akkor sürgősen keresek magamnak valami elfoglaltságot, mert ez így nem mehet tovább. Ekkor jött képbe a futás — ideális volt, mivel ahogy említettem, mindig is utáltam. Még a busz után se! Sose! Elvből se!!! Gyerekkoromban kosaraztam, ahhoz kellett valamennyire, de az egyrészt bőven elég volt, másrészt hol van az már? Szóval akkor esetleg neki kéne állni futni, vagyis önszántamból elkezdtem egy olyan dolgot, amit egyetlen porcikám se kívánt, sőt. Ráadásul pontosan azért fogtam bele, mert tudtam, hogy amíg ezzel az undorral harcolok, addig se vagyok képes másra gondolni. Micsoda üzlet! 🙂 És akkor nekiindultam. Az én mentalistám, a legfőbb tanácsadóm és cinkostársam, Pif, Monspart Saci 5 km-es edzéstervét javasolta. Futás és séta fölváltva, heti három alkalommal. Hátbazmeg, hogy szenvedtem, mint a kutya, az mondjuk nem kifejezés. Ráadásul mint minden kezdő futó, folyamatosan azt flesseltem, hogy az összes járókelő engem néz, és biztos röhögnek is rajtam, hogy mennyire béna vagyok. (Ami simán lehet egyébként, de nyugalom, ez a para elmúlik!) Lassan, de biztosan fejlődtem. Még hosszú idő kellett, amíg elhittem magamról, hogy futó vagyok. Pedig mindenki az, aki kimegy és küzd! Nincs kivétel. A tempó nem számít, csakis a szándék. Egyfajta önismereti út is ez a sport. Rengeteget küzdöttem, ami megacélozott. Olyankor is rendesen teljesíteni a penzumot, amikor az egészet a kurvaéletbe se kívánod: nemcsak szerotoninfröccs, hanem az egyéb nehéz helyzetek megoldásának is kulcsa. Legszívesebben mindenkinek receptre írnám! 🙂 2013-ban öt versenyen vettem részt (Midicitta: 7 km, Coca-Cola: 6 km, K&H félmaratonváltó (módosított táv): 5,5 km, Nike félmaratonváltó: 8,3 km, Spar: 7 km). Sajnos egy régebbi derékprobléma elfajulása miatt 2014-ben teljesen el voltam tiltva az edzéstől, de persze nyilván megszegtem, és öt minitávon indultam az évben (irtó tré volt, nem ajánlom). 2015-ben tértem vissza rendesen. Ekkor futottam az első tízesemet, illetve a Sparon csapatban a maratonváltót (de micsoda d’n’b-váltó volt az!!), ami az addigi leghosszabb (11,6 km) távomat is jelentette. Most pedig arccal a Vivicitta felé, hajrá félmarcsi!
Ha tetszett, amit olvastál, kattints ide a továbbiakért! 🙂